Békesség a földön az embernek…

Magyarok és szlovákok a Felvidéken, 2008 végén – Ne nyugtalankodjon – mondja egy negyven év körüli férfi, aki mögöttem áll a sorban az élelmiszerboltban. Torna (szlovákul Turna nad Bodvou), 2008. december 2. A férfi észrevette, hogy nyújtogatom a nyakam, mert látom, hogy néhány ember ácsorog az autóm körül.

Felhívás a vallásszabadsággal való visszaélésre?

Továbbképzés lelkipásztoroknak a szektákról – Az esztergom-budapesti főegyházmegye papjainak őszi továbbképzésén a korunk egyik fontos kihívását jelentő szektákról hangzottak el előadások november 19-én és 20-án az esztergomi Szent Adalbert Központban, illetve a budapesti Magyar Szentek templomában.

Szentmise a rászorulókért és segítőikért

Árpád-házi Szent Erzsébet, a szolgáló szeretet példaképe, a karitászmunkatársak védőszentje ünnepéhez kapcsolódóan Spányi Antal székesfehérvári püspök, a Katolikus Karitász elnöke vezetésével ünnepi szentmisét mutattak be november 16-án a rászorulókért és segítőikért Budapesten, a Magyar szentek templomában.

Halálközel

Halálraítélt test. „Órák, legfeljebb napok…” – mondta az orvos. Apa megnyúlt orra mered fölfelé beesett arcából, mint egy periszkóp, amely kint van még a lét felszínén.

Kapcsolatom a Szentírással: Vedd és olvasd!

A Biblia éve jó alkalom az egyháznak, hogy a figyelem fókuszába helyezze a Szentírást, de minden egyes hívőnek is, hogy tisztázza és elmélyítse kapcsolatát Isten igéjével. „Helyén van” az Ön életében a Szentírás? – kérdésünkre diáktól, családapától, közéleti embertől és biblikus teológustól kértünk választ.
El ne vétsük a fő irányt!

Ember, emlékezzél…

Őszi séta a Kerepesi temetőben – Porból vagyunk, és porrá leszünk – már egy ráérős, őszi séta a temetőben sokat segíthet, hogy kissé helyrebillenjen az ember gondolkodása. A fák közé kissé szűrve jutnak csak be „az élet” zajai, ebben a viszonylagos csendben, látva a sok sírt, a földi élet névre szóló, egyszemélyes kijáratait, rádöbbenhetünk arra, amiről gyakran megfeledkezünk, hogy ezeken a kijáratokon nem férnek át felhalmozott javaink, legfeljebb csak a magunkba gyűjtött értékek.