Sérti a család intézményét…

Ezzel kapcsolatban a püspöki konferencia Iustitia et Pax Bizottsága október 9-én közleményt adott, ki, amelyben sérelmezi a javaslat több pontját. A tervezett új polgári törvénykönyv számos rendelkezése sérti a család és annak hagyományos alapja, a házasság intézményét, ellentétes az Alkotmánynak a házasságot és a családot védő alapelvével. Nem szolgálja a nemzet drámai demográfiai helyzetének javítását, sőt, ellenkező irányban hat, ellentétben áll a társadalom többségének, a jóakaratú embereknek a családról és a házasságról alkotott felfogásával – állapítja meg a közlemény. A javaslat figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság 14/1995. (III. 13.) határozatában foglaltakat, amelyek szerint: „A házasság intézményét az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15.§-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.”

A javaslat megszünteti a házasságkötés várakozási idejét, tovább könnyíti a megegyezésen alapuló bontás feltételeit, továbbá lehetővé teszi a házasság közjegyzői megszüntetését. A hatályos törvénnyel szemben nem mondja ki azt, hogy a házastársak egymás iránt hűséggel tartoznak, holott a házastársi hűség törvényi követelményén alapszik a házasságból született gyermek apaságának vélelme. Törvényi alapot teremt arra, hogy az ember orvosi beavatkozások sorozatával megváltoztassa a nemét. A püspöki konferencia Iustitia et Pax Bizottsága határozottan tiltakozik az ellen, hogy a törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadja, és kéri, a javaslat tárgyalását vegyék le a napirendről.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .