Ki akarjuk olvasni a teremtett világ rendjéből, saját legszemélyesebb vágyainkból, az emberiség évezredek alatt felhalmozott tudásából és tapasztalatából, felebarátunk és az Isten szavaiból. Erősebb ez a vágy, mint az éhség és a szomjúság, az emberi élet ugyanis – az iskolában tanult fizikából véve a párhuzamot – nem skaláris mennyiség: nemcsak mértéke, hanem iránya is van. Kell, hogy legyen. Aki hisz benne, hogy létezik az irány, az nem tehet mást, mint keresi – életének legvégső pillanatáig. Az egyszer megtalált irányt pedig követi, az újra és újra bekövetkező eltéréseket korrigálva. Minden lehetséges módon, értelmével, szenvedélyével, érzéseivel és minden érzékszervével keres az ember. Aki nem hall, az még jobban erőlteti a szemét, akinek az értelme homályosabb, talán sokkal jobban lát másnál a szívével, akinek a szeme világa sérült, a kezével tapogat, hogy az ujjaival lásson. Mert el kell igazodnia az életében, mert tudni és tartani akarja az irányt, hogy odataláljon, ahol várják, az Atyai Házba.
