Ideje van a fejlődésnek (is)

Háromszáz éves Győr-Sziget temploma

Sokan konzervatívnak tartják a katolikus egyházat, ám ami azt illeti, van is mit konzerválnunk. Egy plébános barátom előbbi szavai jutottak eszembe, amikor megtudtam, hogy a lakásunktól pár percnyi sétára található kis templom idén ünnepli felszentelésének háromszázadik évfordulóját. Építésekor talán még nem is számított olyan kicsinek az 1905 óta Győrhöz tartozó, korábban azonban önálló faluként működő Sziget temploma, amelyben mind a mai napig „telt házzal” ünneplik a szentmiséket.

Győri kilátások

Turistacsalogatás a Káptalandombon
 

Már a tavalyi önkormányzati választások idején megfogalmazódott Győrben az igény, hogy meg kellene nyitni a belváros kimagasló pontján elhelyezkedő Püspökvár tornyát, ahonnan a település panorámája tárulhatna a látogatók elé. 

Hála a szeretetért

Adományaikkal segítenek a győriek

A győri bazilika melletti téren idén már kilencedik alkalommal tartották meg a Szeretetnapok elnevezésű rendezvényt, amelynek célja a jókedvű adakozás a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozottjai számára.

 

 

 Csaba testvér Piroskával és Edinával

   

– Hála van a szívemben – üzeni lapunk olvasóinak Böjte Csaba testvér. – Közel egy évtizede minden évben összegyűlik itt ezernyi ember, s vendéglátó szeretetükkel, adományaikkal támogatnak bennünket sok szép dolog megvalósításában. Olyan ritka ez a kitartás manapság, amikor felgyorsult a világ körülöttünk, amikor senki nem mer hosszú távra tervezni, és minden eszközünk pár év alatt elhasználódik! Mi is hoztunk azonban magunkkal ajándékot: derűt. Néha szinte félve merem kimondani, hogy boldog vagyok, hogy jól érzem magam, annyira elszoktunk már attól, hogy örüljünk. Hát örüljünk, mert sok okunk van az örömre! Csaba testvér hirtelen maga mellé veszi két gondozottját, Piroskát és Edinát, majd így folytatja: – Itt vannak ezek a szép gyermekek, akik azt üzenik magyarországi testvéreiknek, hogy minden gyermek adjon egy nagy puszit az édesanyjának. Mert nagy kincs az, ha valaki megteheti, hogy köszöntheti, átölelheti az édesanyját. A ferences szerzetestől megtudjuk: idén annak a Háromszéknek a gyermekvédelmi központját segítették adományaikkal a győriek, ahonnan Apor Vilmos is származott. A jelenleg ötven gyermeket befogadó intézményt szeretnék tovább bővíteni, hogy újabb rászorulók feje fölé kerüljön biztos fedél.

Engedjük megvalósulni az Úr terveit

Zarándoklat a Szűzanya győri kegyképéhez – Az elmúlt héten került sor a győri egyházmegye papságának zarándoklatára, a programhoz kapcsolódva hívek százai zarándokoltak el a könnyező Szűz Máriához. Zsúfolásig megtelt a győri Káptalandombon álló bazilika március 17-én, szerdán délelőtt – az egyházmegye papságával együtt közel ezer hívő vett részt a Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által bemutatott szentmisén.

Vízenjárás a sivatagban

Ahogy közeledik a tavasz utolsó hónapja, egyre erősödik bennem a „nosztralgia”: fárasztó út, szép találkozások, a természet nappal lágy, csillagfényes éjjeleken néha dermesztő öle, majdnem végtelennek ható kaptatók s énem rossz, önző nyúlványait koptató kegyelmi percek, órák, napok emléke önti el elmémet, míg pakolom a hátizsákom.

A jókedvű adakozás ünnepe

Ismét szeretet-napok Győrben – Hetedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén Győrben a szeretet-napok elnevezésű programot, amelynek kiemelt célja volt, hogy a résztvevők, a nyugat-magyarországi egyházmegye hívei hozzájáruljanak Böjte Csaba ferences szerzetesnek az erdélyi árva és szegény sorsú gyermekeket felkaroló missziójához.

Megértjük-e a szenvedés titkát?

A betegek világnapja alkalmából számos egyházközségben szolgáltatták ki a napokban a betegek kenetét. Múlt szombaton a győri Szent Rókus és Sebestyén-templomban Veres András szombathelyi megyés püspök celebrálta azt a szentmisét, amelyen a győrszigeti idős és beteg hívek részesülhettek a megerősítő szentségben.