Baranyai Béla

A hét kérdése

Tudatos és környezetbarát életmód Murakeresztúr és Fityeház háztartásaiban címmel egy rendezvénysorozat létrehozására nyert európai uniós támogatást a murakeresztúri plébánia. Polgár Róbert plébánost, a projekt menedzserét arról kérdeztük, miért indul egy egyházközség olyan pályázaton, amely látszólag nem tartozik a feladatai közé.

– Azért, mert ennek a projektnek közösségformáló ereje lehet. Azokkal, akik misére járnak, naponta vagy legalább hétről hétre találkozom. De valahogyan azokat is el kell érni és meg kell szólítani, akik nem jönnek be a templomba. Mivel ezekkel az emberekkel nincs napi kapcsolatunk, nem is tudják, hogy mivel foglalkozunk, s mi az, amit az egyház kínálni tud nekik.

A nevelőszülői hivatás: lehetőség és kihívás

Várandós – szoktuk mondani szép szavunkkal a kismamákra. Ám korántsem várnak mindenkit a szüleik. De bármilyen okból mondanak le egy gyermekről, neki is joga van ahhoz, hogy szerető családban nőjön fel. A nevelőszülői hivatás és a nagycsalád kapcsolatáról, a sérült gyermekek befogadásáról beszélgettünk Zainkóné Németh Etelkával, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársával – aki maga is nevelőszülő –, valamint Székely Hajnalkával, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökével.

– Ön miért választotta ezt a nehéz hivatást?

Zainkóné Németh Etelka: Védőnőként határoztam el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Helyettes szülőként kezdtem, most már a tizennegyedik gyermeket neveljük. Mindig kerestem a kihívásokat, ezért is vállaltam ezt a huszonnégy órás szolgálatot. Az első gyermekeket még örökbe fogadtuk, családunk – négy saját gyermekem is van – akkor még nem állt készen arra, hogy egyszer majd elengedjük, akiket befogadtunk.

Jó látni a gyerekek fejlődését, és megélni azt, hogy olyan emberek lesznek, akikre büszke lehetek. Ezért is végzem nagyon szívesen ezt a feladatot.

Reményteli realizmussal

Elöljárók a szerzetesi hivatás jövőjéről

A Diognétoszhoz írt levél, mely a II–III. század fordulóján keletkezett, azt írja, hogy olyan a keresztény ember a világban, mint a lélek a testben. Talán nem túlzás úgy tekinteni a szerzetességre, mint akik ugyanezt a lélekhordozó szerepet testesítik meg, csak az egyházon belül. A szerzetesi hivatások napját minden esztendőben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án tartjuk. Ez alkalomból kérdeztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnököt, a Férfi Szerzetesrendek Konferenciájának elnökét és Deák Hedvig domonkos nővért, a Női Szerzetesrendek Konferenciájának elnöknőjét a szerzetesség küldetéséről, feladatairól.

Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel beszélgettünk

– Magyarországon harmincnál is több férfirend van, egymástól sokban eltérő küldetéssel. Hogyan lehet mégis összefogni őket?

– Valóban, életformájukat – monasztikus, kolduló, illetve apostoli – vagy történetüket tekintve is sokféle rend létezik ma Magyarországon. A Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának két célja van. Egyrészt összefogni a különböző szerzetesrendekben meglévő erőforrásokat és elkötelezettségeket, másrészt elősegíteni a rendek közötti együttműködést. Hisszük, hogy az összefogással nagyobb energiákat mozgósíthatunk, mint külön-külön. Ez persze visszahat majd az egyes közösségekre is.

Beszélgetés Bíró László családreferens püspökkel

„Ha a magyar társadalom csupa ideális, boldog családból állna, akkor az ország maga lenne a boldogság szigete Európában” – írja legutóbbi körlevelében Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke. Az egyház mindig úgy tekintett a Szent Családra, mint a keresztény családok mintaképére. József, Mária és a gyermek Jézus közös életének példájáról és néhány időszerű problémáról kérdeztük a püspök atyát.

– Ön a Szent Családról írva megjegyzi, hogy arra a mieinkhez nagyon hasonló családként érdemes gondolnunk, amelynek bizonyára éppúgy megvoltak a maga nehézségei és aggodalmai, mint nekünk napjainkban. Hogyan tekint a Szent Család tagjaira? Életüknek mely mozzanatait ajánlja különösen a figyelmünkbe?

– A Családok VII. Világtalálkozójára felkészítő katekizmusban találkozhatunk a következő gondolattal. József álmában intést kap: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresni fogja a gyermeket, hogy megölje!” (Mt 2,13). József átlátja a helyzetet, dönt és cselekszik. Még aznap éjszaka elindul az övéivel Egyiptomba. Egy gyönyörű kifejezést használ itt a katekézis: ezzel vált főszereplőjévé saját életének. Ebben példakép lehet József. A mai családok sokszor csak sodródnak a hétköznapokban. Nem hoznak döntést, kezüket széttárva csupán ennyit mondanak: nekünk is alkalmazkodnunk kell a korhoz. Az embernek azonban egyszer határoznia kell ahhoz, hogy saját életének főszereplőjévé lehessen. Szintén a katekizmus teszi fel azt a kérdést, hogy mi a Szent Család misztériuma. És a János-evangélium szavaival válaszol is: „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,12). A világ nem fogadta be, de Mária és József befogadták őt.