Újra forog – A Körhinta a Nemzeti Színházban

„A körhinta elképesztően erős szimbólum. A pillanat boldogsága jut erről eszünkbe. A »repülünk, Mari« érzése. A szabadság. De ez csak egy pillanat. És a hinta lánca olyan, mint a póráz, csak egy kis körben enged szabadon repülni” – vallja a Pataki Istvánt alakító Cserhalmi György, a Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltán koreografálta Körhinta-előadás kapcsán.

Színházterápia

Félórányi csúszással kezdődik Robert Wilson délutáni előadása a Vígszínházban. A vonata késett, Linzből jött, ahol – mint később kiderül – a Traviatát készíti elő. Eszenyi Enikő konferálja be a vendéget, és elhangzik a büszkeségre okot adó örömteli bejelentés: Bob Wilson a következő szezonban rendezni fog a Vígben.

Vízumot a menekülőknek

Olasz papok felvetése a „humanitárius folyosóról” – Budapesten a Pongrác úti kápolna, a menekültek nemzeti könyörgőtemploma őrzi a Trianonban elszakított területekről menekülők emlékét. 1956-ban Európa – talán lelkiismeretét is nyugtatva – számos magyar menekülőt fogadott be, pedig közülük sokan csupán a jobb élet reményében, nem pedig életüket mentve keltek útra. Számunkra minden menekülés bibliai példája a Szent Család menekülése Egyiptomba. Mégis tartunk a menekültáradattól, amely a Közel-Keletről és Afrikából igyekszik Európába eljutni.

Ez a főpap a szeretet és a béke világáért imádkozik

Beszélgetés Mindszenty bíboros esztergomi szobrának alkotójával, az orosz Vladimir Surovtsevvel – Monumentális köztéri alkotásai huszonhárom országban láthatók. Izlandtól Ausztráliáig, de Ázsiában, Amerikában, s természetesen Oroszországban is találkozhatunk műveivel. Moszkvában tizenkét szobrát állították fel. „Büszke vagyok arra, hogy Franciaországban négy alkotásom látható, ebből három Párizsban. Azt hiszem, kevesen mondhatják el ezt magukról” – vallja Vladimir Surovtsev szobrászművész, akinek Mindszenty Józsefről készített szoborkompozícióját május 2-án, a Mindszenty-zarándoklat alkalmával áldotta meg Erdő Péter bíboros. Surovtsev törékeny alkat, első pillanatban aligha gondolnánk, milyen súlyos anyaggal dolgozik – műveit általában bronzba önti –, a beszélgetés során azonban egy erős, mély lélek bontakozik ki.

Fair Play-díjas az Új Ember csapata

Május 9-én, nyolcadik alkalommal rendezték meg barátai, családja és pályatársai a budakeszi sportpályán a Nagy Gáspárról elnevezett kispályás labdarúgó emléktornát, a „Gazsi-kupát”. Kilenc csapat mérte össze tudását a sporteseményen. A csapatok tagjai közül többen egykor együtt játszottak a költővel.

Jóhiszemű kételkedő

Interjú a Stephanus-díjas Kányádi Sándorral – A XXIII. Szent István Könyvhét megnyitójának keretében május 11-én átadták az idei Stephanus-díjakat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa termében. Erdő Péter bíboros és Spányi Antal megyéspüspök teológiai kategóriában André-Joseph Léonard Mechelen-brüsszeli érseknek, irodalmi kategóriában pedig Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőnek adta át a Szent István Társulat kitüntetését.

Teremtésvédelem: Madarak és fák

Amikor Rachel Carson 1962-ben megírta a Néma tavasz című korszakváltó munkáját, vajon tudott-e arról, hogy a madarak és fák napját a világon először Magyarországon szervezte meg Chernel István ornitológus, ahhoz az eseményhez kapcsolódva, hogy az európai államok 1902. március 19-én egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Európában már akkor érezték, és a tudósok biztosak voltak benne, hogy a madarak és a fák, azaz a természet veszélyben van.