A lateráni bazilika felszentelése (November 9.) – „A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje” –hirdeti a homlokzatán olvasható felirat. A Nagy Konstantin császár idejében épült bazilikát I. Szilveszter pápa szentelte fel 324. november 9-én a Legszentebb Üdvözítő címére. A sok csapást megért bazilikát XIII. Benedek pápa 1726-ban szentelte fel újra a Megváltó és Keresztelő Szent János tiszteletére. Arles-i Szent Caesarius püspök a templom szépségét lelkünk tisztaságával kapcsolta össze: „Ha azt szeretnéd, hogy ez a bazilika fényben ragyogjon, akkor ne feledd: Isten is azt akarja, hogy a te lelkedet se borítsa a bűn sötétje.”

A szentmise, a zsolozsma és a szentségek ünneplésének liturgiája mellett számos olyan liturgikus cselekmény létezik, melyeket csupán egy-egy helyi közösség ünnepel. A II. vatikáni zsinat fontosnak tartotta, hogy ezek az istentiszteleti cselekmények elfoglalhassák az őket megillető helyet az egyház liturgiájában (vö. Sacrosanctum concilium 13).

„Ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát” – állapítja meg a Mester, amikor a két fillérjét a templom perselyébe dobó özvegyasszonyra mutat. Elgondolkodtató: mi vezethette a szegény özvegyasszonyt arra, hogy utolsó, kuporgatott fillérjeit is adakozásra fordítsa? Pontos választ nem tudunk adni.

Márk evangéliumában húsz-egynéhány alkalommal olvasunk arról, hogy Jézus vitába száll egy-egy írástudóval vagy az írástudók kisebb-nagyobb csoportjával. Most, Jeruzsálemben, passiójának napja előtt nem velük, hanem róluk beszél: eléggé szigorúan.