Álmodik a múlt: Harmadszor – és utoljára

Marosszentimre templomáról most szólok harmadszor. Harmadszor és utoljára. Amikor másodszor jártam itt, és írtam róla, annak oka az volt, hogy Gyulafehérvárról az út a falu mellett vitt el, és letértem, hogy megnézzem, milyen állapotban van az a templom, amelyről Jékely Zoltán 1936-ban egyik legszebb és legszomorúbb vallomását írta.

Karácsony kérdőjelei

A múlt évszázad egyik jelentős angol-amerikai költője, W. H. Auden karácsonyi oratóriumot írt Jelenleg címmel. Ennek egy része vészesen időszerű helyzetleírása világunk egyre súlyosabb ellentmondásainak: nyomorúságait. Napról napra láthatjuk a romladozó épületeket, amelyek lakóit kirakták, mert nem fizették a törlesztőrészleteket, s most talán ők is szanaszét hevernek a hajléktalanok között. József Attila még őszinte döbbenettel írta le, hogy „háltak az utcán”, ma már ez szinte természetes. Mint ahogy az is, hogy a lezárt kikötők előtt menekültek hajói és kompjai hánykolódnak a tengeren, s pontosan azért próbálnának másutt szerencsét, mert ahol éltek, nem volt ésszerű túl sokat közölni levélben, hiányoztak a szabadság elemi adottságai.

Szent Ferenc vonzásában

Tizennégy helyen az országban – Négy évvel ezelőtt, 2006. június 24-én a Kapisztrán Szent Jánosról és a Szűz Máriáról elnevezett két magyarországi ferences közösség Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány néven egyesült.

Aki ad, nem lesz szegényebb…

Elítéltekkel leveleznek – A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaságot Majzik Mátyás hívta életre, hogy a teljes körű börtönpasztoráció megszervezésével az elítéltek élete emberségesebbé, a szabadulóké könnyebbé legyen. A börtönbeli evangelizációs munka részeként létrehozta a levelezőszolgálatot is, amely az utógondozásban is fontos szerepet tölt be.

Rabruhában templomba

Megújult a börtön kápolnája – Balassagyarmaton 1845-re épült fel –késő klasszicista stílusban – a ma is működő, immár műemlékké nyilvánított börtön és fegyház, Novák Dániel királyi főépítész tervei alapján.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.