Összeköt – nem szétválaszt

Imahét a keresztények egységéért – Az idei esztendőben is megrendezték az ökumenikus imahetet, melynek ünnepélyes, országos megnyitójára január 17-én, a Deák téri evangélikus templomban került sor Erdő Péter bíboros, prímás és Szabó István református püspök igehirdetői szolgálatával.

Az Olvasó írja

A zsidók egyik legbátrabb védelmezője volt – Örömmel olvastam az Új Ember január 17-i számának 6. oldalán, a Brüsszelben élő Imre de Crouy-Chanel Történelmi emlékeztető című levelét XII. Piusz pápáról, akiről XVI. Benedek pápa tavaly decemberben elismerte, hogy hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket.

Könyvespolcra: Regényes életutak az V. században

Tomàš Špidlík bíboros, a római Pápai Keleti Intézet nagy tekintélyű tudós professzora. „A gondolat gazdag útvonalán haladt végig, mindig nagy buzgalommal és mély meggyőződéssel hirdetve, hogy a Kinyilatkoztatás középpontjában a szentháromságos Isten áll” – méltatta őt tavaly, kilencvenedik születésnapja alkalmából XVI. Benedek pápa.

Mindennapi örömök

Az öröm a szív és az értelem összhangja. Így van ez kezdettől, hiszen a Teremtő legyen gesztusában a teljesség jelenik meg, folyamatosan. A világnak ez a derűre-hivatottsága akkor is érvényes, ha olykor még a virágnak sem tudunk örülni, mondván, tövis van rajta.

Hétköznapi apologetika: Az ökumenikus közeledés nehézségei

A katolikus-ortodox viszonylatban az egység jóformán egyetlen akadálya a különbség az egyház alapvető struktúrájának értelmezésében. Keleten az egyházi közösségek önállóak, egymástól függetlenek (,,autokephal”-ok), míg nyugaton szervezetük összefogó, centralisztikus, a pápának mint az egyház fejének irányítása alatt.

Nagyvilág

Razafindratandra bíboros halála – Armand Gaetan Razafindratanda madagaszkári bíboros január 9-én, 84 éves korában elhunyt. 1994-től 2005-ig Antanarivo főváros érseke volt. Madagaszkár 12 millió lakosából hárommillió katolikus. Elhunytával a bíborosi kollégiumnak 182 tagja van, közülük 112 pápaválasztó.

Szentföld

„Békére és kiengesztelődésre várunk” – A béke nem valósult még meg az erőfeszítések, az ígéretek, a nemzetközi intézmények képviselői és a politikai élet vezetői látogatásainak ellenére sem – mondta Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka, amikor hivatalosan megnyitotta az USA és az EU püspökeinek X. koordinációs találkozóját.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.