Zatykó László OFM

A Biblia üzenete

Nehéz elfogadni, hogy Jézus mindazokat, akik könyörületre, irgalomra, segítségre szorulnak, kivétel nélkül övéinek, testvéreinek mondja, és sorsukkal azonosul. Függetlenül attól, hogy hogyan viszonyulnak hozzá, függetlenül attól, hogy hisznek-e benne vagy sem; hogy segítségül hívják-e a nevét, vagy éppen káromolják; lélekben szegényként élik-e meg helyzetüket, vagy lázadozva, szitkozódva; méltósággal vagy elembertelenedve, lealjasodva, szétesetten; acsargó proletárként vagy Jézus legkisebb testvéreként.

A Biblia üzenete

A minap egy asszony keresett fel azzal, hogy meghalt az édesanyja, és mutassunk be érte szentmisét. Aggódik az üdvösségéért. Sokat szenvedett, de bizony sokat szenvedtek tőle is, miatta is.

A Biblia üzenete

Kezdetben Jézus miért áll ellen a beteg lányáért esdeklő kánaáni asszony kérésének, és miért ilyen kegyetlenül, ridegen, megalázón? Nem ismerünk Jézusra! Azonban ha végigtekintünk Jézus kapcsolatain, látnunk kell, hogy ez a stílus nála nem ismeretlen. Vannak helyzetek, amikor ez a jellemző, s vannak személyek, akikkel szemben igen kemény. Ilyen, amikor öntelt gőggel, ítélkező képmutatással találkozik. De a kánaáni asszony esetében nem erről van szó.

A Biblia üzenete 

 „Atyám adja nektek az igazi (valóságos) mennyei kenyeret” (Jn 6,32), tanítja Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Ezt a kenyeret az „Isten kenyerének” (Jn 6,33) nevezi. Mit jelent ez? Mit, milyen ajándékot kapunk e kenyérben? Válaszként szavakat mondunk, melyek megremegnek attól a súlytól, amit hordoznak. Mert ebben a kenyérben Isten, az Atya a maga Kenyerét adja, az „élő Kenyeret” (Jn 6,51), aki az ő „Egyetlene” (Jn 3,16), „szeretett Fia” (Mt 3,17; 12,18; 17,5), aki az ő gyönyörűsége (Mt 3,17…). Ezért hangzik így a dialógus a Kenyér, az Oltáriszentség imádásakor a pap és a hívek között: „Kenyeret adtál a mennyből. Telve minden gyönyörűséggel.” Az Atya megosztja velünk Kenyerét, gyönyörűségét!

Az emmauszi tanítványok a „csalfa, vak remény” áldozatai. Azt várták, remélték Jézustól, ami idegen tőle. Kellett, hogy csalódjanak benne. Az ábránd-Jézus eltér a valóságos Jézustól. Amíg ki nem ábrándulnak a maguk ábrándjából, addig az elképzelhetetlenül gyönyörű valóság: Jézus idegen marad számukra.

Azt olvassuk az evangéliumban, hogy „a látásuk fogva volt, ezért nem ismerték föl Jézust” (Lk 24,16). Látásuk önnön elképzelésük foglya lett. Mi volt az elképzelésük a názáreti Jézusról? Milyennek látták őt? Erről nehéz szívvel így vallanak az „idegennek”: „hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt; reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt” (Lk 24, 9.21). Milyen értelemben gondolták őt hatalmasnak és Izrael megváltójának? Emmauszi értelemben.

Azt kérjük a miatyánkban, hogy a „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Ehhez Assisi Szent Ferenc hozzáfűzi: a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk, Jézus Krisztust. Ő a mi mindennapi kenyerünk. Ő az, aki „nélkülözhetetlen”, ő „a jó rész” (Lk 10,42). Ő Mária választása.

Kik hallhatják „az üdvösség örömét” kinyilvánító szavakat: „a hited megszabadított téged” (Lk 7,50; 8,48; 17,19; 18,42), “menj békességgel” (Lk 7,50; 8,48)? Kik lehetnek részesei az üdvözítő örömnek, egyenesen az Üdvözítő örömének? Kik azok, akik részesei lehetnek Jézus születésekor az angyalok örömszózatában kihirdetett békességnek (Lk 2,13-14)? Kik azok, akikre kiárad a jóakarat, a szeretet – ami Isten jóakarata, Isten szeretete?

Az Atya a maga dicsőségébe emeli Jézust. És az ő kitáruló és áldó karja hív és vonz: „Ha fölemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Jn 12,32). Itt a fölemeltetés kettős egy értelemben hangzik el. Jelenti a megdicsőíttetést, a felmagasztaltatást.