Középpontban a Magyar Sydney

Az egri rendezvényről a nyári püspökkari ülésen – A nyári sydney-i ifjúsági világtalálkozóról a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága Tanácsadó Testületének múlt heti ülésén elhangzott, hogy összesen mintegy ötven (anyaországi – a szerk.) magyar fiatal utazik Ausztráliába, ezen belül a Neokatekumenális Út és a jezsuita rend szervez önálló csoportot.

Katonák a világtalálkozón

Az ausztrál egyházmegyék sorában a tábori püspökség is fogadja majd a júliusi ifjúsági világtalálkozóra érkező zarándokokat. Így Ausztrália lesz az első ország, amely bevonja a fiatal katonákat is az egyházmegyei előkészítő programokba.

SMS a Szentatyától

XVI. Benedek a sydney-i ifjúsági világtalálkozó ideje alatt rövid szöveges üzenetekkel fordul a részt vevő fiatalokhoz. „Új utakra lépünk, hogy kapcsolatot teremthessünk a mai fiatalokkal” – mondta ennek kapcsán Anthony Fisher püspök, a szervezőbizottság vezetője.

Videomeghívó a Magyar Sydney-re

Már online is lehet jelentkezni a találkozóra – Ternyák Csaba egri érsek videoüzenetben hívja a fiatalokat a sydney-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan július 17. és 20. között Egerben sorra kerülő Magyar Sydney-re.

„Egészen szép vagy, Mária”

Több százezren a csíksomlyói búcsún – A csíksomlyói ősi Mária-kegyhelyen 1567 óta gyűlnek össze minden év pünkösdszombatján a gyergyói és csíki székelyek, valamint a gyimesi és moldvai csángók, hogy teljesítsék őseik fogadalmát.