Megérthetjük egymást

Filiberto González szalézi elöljáró a korszerű kommunikációról

„A virtuális világ valóság, nem elmélet: valós személyek kapcsolatát jelenti. A szeretet éppen úgy jelen van benne, mint a hétköznapi valóságban” – mondta a szalézi rend közösségi tájékoztatási megbízottja, Filiberto González Plascencia mexikói származású római főelöljáró, a szalézi rendfőnök közvetlen munkatársa, aki május 21. és 23. között meglátogatta a magyar szalézi tartományt.

Ezt megelőzően az európai szalézi tartományok közösségi tájékoztatásért felelős megbízottaival együtt arról tanácskozott, hogy a kommunikáció és a virtuális világ útvesztőiben hogyan találhatják meg azt az utat, amelyen járva a szalézi küldetés és karizma megerősödhet.

Tízezer reggeli

A budapesti, III. kerületi Kiscelli utca 79-es számú házának kapuja már kora reggel nyitva áll: Vitális Gábor szalézi atya 2009 novembere óta reggelivel és uzsonnacsomaggal várja a gyerekeket, akik otthonról éhgyomorra indulnak iskolába.

Minden tanítási napon negyed hétkor kezdődik a munka: Gábor atya és segítői a szalézi oratórium pincéjében megterítik az asztalokat, megfőzik a teát, és előkészítik a tízóraicsomagokat. A reggeliző gyerekek háromnegyed hétre jönnek, és egy óra hosszat maradhatnak. Negyed nyolckor rövid reggeli imára kerül sor.

Nem mindig könnyű, de…

Havasi József aranymisés szalézi szerzetes -Ötven évvel ezelőtt Torinóban, a Segítő Szűz Mária-bazilikában az ötvenhét szentelendő között három magyar szalézi szerzetest is pappá szentelt a püspök. Egyikük Havasi József volt. „Mi hárman, magyarok akkor még nem tudtuk, mi lesz velünk. 1950-ben sokan azt hitték, vége az egyháznak Magyarországon, most majd elhagyjuk, elfelejtjük Krisztust. Tíz nehéz esztendeig küzdöttünk, de Isten segítségével elértük a célunkat: szaléziak lettünk.” – Így kezdődött Havasi József papi élete, aki az újrakezdés után tizennyolc évig vezette a magyar szalézi rendtartományt.

Mária-búcsú Péliföldszentkereszten

A Gerecse erdeiben megbúvó Péliföldszentkereszt ősidők óta vonzza a környékbeli falvak hívő népét, és ez mindmáig nem változott. Pap és világi egyként vallja: a helynek varázsa van. Eszterházy Imre prímás a szokást mintegy törvényesítve 1735-ben hivatalosan is búcsújáró hellyé nyilvánította a kegyhelyet, és felépíttette az idén kétszázhetvenöt éves templomot a régi, romos kápolna helyén.

Újraindulni Don Boscótól

Ülésezett a szalézi tartományi káptalan – A szalézi rend szabályzata alapján minden tartományban általában háromévente tartományi káptalant tartanak. Ezen az összejövetelen a rendházak közösségeinek képviselői megerősítik összetartozásukat, és megtárgyalják a tartomány fontosabb ügyeit.

Az a miénk, amit megosztunk

A szaléziak ifjúsági munkájáról – Február elején Magyarországra látogatott P. Dominic Sequeira atya, aki a rend ifjúságpasztorációs ügyein belül a szalézi ifjúsági önkéntességgel, az ifjúsági mozgalommal és a hivatásokkal is foglalkozik. Elmondása szerint ez a három terület nem szétválasztható, az életcéljukat kereső fiataloknak nemcsak a papi és szerzetesi hivatást, hanem az önkéntességet is felkínálják, mint lehetőséget küldetésük megvalósítására.

Isten jelenlétét hirdeti

Új kápolna a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskolában – A Don Bosco Szaléziak számára különös jelentősége van a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének, hiszen a torinói Assisi Szent Ferenc-templom hideg sekrestyéjében 1841. december 8-án indult világhódító útjára a Don Boscó-i mű.