A magyar keresztények ünnepe lesz

Bali Mónika kommunikációs munkatárs a Reménység Fesztivál előkészületeiről

Amikor a rendezvényszervező irodában járunk, száz nap és hat óra van még hátra a Papp László Budapest Sportarénában június 1. és 3. között sorra kerülő programig. Vendéglátónk azonban máris annyira élénk színekkel festi elénk, mintha holnapra várná.

Töprengések az egyházról

Simone Weil gondolatairól a Sacré Coeur-nővéreknél

II. János Pál nagyra értékelte, és sokak véleménye szerint ma szentként tisztelnénk, ha megkeresztelkedik. Ám nem tette meg, és írásaiban részletesen megindokolta, miért – mondja Nagy Endre szociológus a Sacré Coeur-nővérek budapesti lelkiségi központjában.

„Az élet alapvetően hivatás”

Beszélgetés Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel

Pedro Aguado általános rendfőnök a piarista hivatás évének hirdette meg 2012-t. „Ez remek lehetőség arra, hogy értékeinkről még hitelesebb tanúságot tegyünk, s hogy közben egyre jobban meg is erősödhessünk bennük” – mondja Labancz Zsolt magyarországi tartományfőnök.

Barátok a bajban

Rendhagyó osztályfőnöki órák a hajléktalanságról

„A kukából mekis zacskó és benne egy hamburger kandikál ki. Ki akarod venni, de ekkor…” Balog Gyula megragadja a lány csuklóját. „Mit művelt, hölgyem? – lép melléjük Sziráki Ferenc. – Ez harmincezer forintjába fog kerülni!” „Nincs mit ennem” – védekezik a „tettes”, de ez nem hatja meg a közterület felügyelőket. „Mutassa a papírjait!” – dörög Gyula. „Elvesztettem őket.” „Akkor sajnos velünk kell jönnie a szabálysértési irodába” – karolnak a lányba, és ezzel véget ér a próbatétel, a másik csapathoz kerül a kocka.

A nagy-nagy zimankó

A tél leghidegebb napja van. A hídon áthaladva megcsap a jeges szél; a jégtáblák méltóságteljesen róják a vizet, időnként pedig sértetten morognak, amikor egymás útját keresztezik. Félünk, hogy megfázunk, hogy a hideg erősebb lesz nálunk, és a fűtésszámlára sem jó ilyenkor gondolni.

„Családjaink megerősítésére törekszünk”

Új pasztorációs központ nyílt Kecskeméten

Nemrég megnyílt a Kalocsa–kecskeméti főegyházmegye ifjúsági és családpasztorációs központja és hitoktatói irodája, a Parázs Pasztorális Központ, amelynek két állandó munkatársa hétköznaponként 9-től 13 óráig a kecskeméti Szent Család- plébánián (Irinyi utca 62.) várja az érdeklődőket. Az új intézményről Finta József érseki helynököt kérdeztük.

A felemelkedés esélyét kínálják

Új program indul a hajléktalanság felszámolására

– Sokan mondogattuk már az elmúlt húsz évben, hogy változtatni kell, mert szörnyű volt azzal szembesülni, hogy az ellátórendszer nem kínál érdemi lehetőségeket a hajléktalanságból való kitörésre.

A felemelkedés esélye

Új program indul a hajléktalanság felszámolására

A fedél nélkül maradt emberek megsegítését célzó, komplex LÉLEK-program (a betűszó feloldása: Lakhatási, Életviteli, Lelki segítséget nyújtó, Egzisztencia-teremtési és Közösségi), amely idén Budapest három kerületében: Józsefvárosban, Ferencvárosban és Kőbányán indul el, lényegi elmozdulást jelent a hajléktalan-ellátás eddigi gyakorlatától, szemléletétől, amelyre legtöbbször csupán a közvetlen szükségletek kielégítése, kritikusainak erős kifejezése szerint az „embertárolás” volt a jellemző.