Dupla feltámadás Ónodon

A Farkas család Ónod szűk, középkort idéző utcáinak egyikében él. Nagy sarokházban jutott nekik albérlet. A lakásban gyerekek cikáznak. Két szobában él a héttagú család, a harmadik, kicsi szoba Papp Ritáé, a tizenkét éves kislányé, aki tavaly november óta egy másik gyermek szívével él. Rita története akkor is megrázó lenne, ha nem állnánk éppen húsvét előtt. Azok, akik gyógyulását és az egészséges világba való minél gyorsabb visszailleszkedését segítették és segítik, a bajt látván azonnal léptek. Ónod polgármestere és az egri főegyházmegyei karitász vezetője, Árvai Ferenc tudta, mi a dolga. Azt is tudták, hogy számíthatnak egymásra, hiszen a két évvel korábbi nagy árvíz idején már dolgoztak együtt.

Itt minden a gyerekekért van


Közösségi élet a Szent Gellért Óvodában Aranyvessző sárgállik a keskeny budai utca családi házai közé ékelt, dobozforma óvodaépület mellett. Kint is, bent is csend van, az ebéd utáni pihenőidőben ülünk le beszélgetni Matolcsy Károllyal, a Szent Gellért Óvoda Egyesület alapító elnökével, aki március 15-e alkalmából Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől vehette át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.

Ahogy Karcagon fõzik a birkát

Kun József gazdálkodó magabiztosan formálja mondatait: Fontos, hogy az utókornak átadjuk, ami régebben volt. Nekem itt van a fiam, ott, a bográcsnál pedig az unokám mesterkedik. Miközben főzünk, mindenféléről beszélgetünk. Ki amit tud, mondja: hogy milyenek a gabonaárak, hogy mit vetett, hogy milyen lesz a termés.

Az időbicikli

Kétkeréken (14.)

Kicsi, sovány fiú volt. A falusi iskolában mindig kihagyták a focicsapatból, de ez csak ritkán zavarta. Olyankor csúnyán kiabált és verekedett. Egyszer Surmann Hermináék hentesboltja előtt nekirontott Kucsera Sebestyénnek, ütötte-vágta. Győzött, mert a megtámadott barátja elszaladt. Aztán rájött: nem győzött, hiszen Hermina nagyon sírt, megijedt a hirtelen kitört indulatártól. A bolt valójában nem volt az övék; a háború előtt, igaz, még a nagyapja neve alatt működött, de Hermina apja már alkalmazottként dolgozott államosított volt üzletükben.

Megtöltötték az üres termeket

Verbényi István kanonok az iskola alapításáról

– A Bosco Szent János-iskola alapítása életem és papi pályám egyik legjelentősebb állomása – mondta lapunknak Verbényi István kanonok, aki nemrég ünnepelte aranymiséjét. – Amikor 1985-ben Albertfalvára kerültem plébánosnak, sok hittancsoport volt, de mind a templomban működött.

Becsületes életre nevelnek

Húszéves az albertfalvi Don Bosco-iskola
Örömmel bízunk bennük

Sédyné Esztergár Klára igazgatónő a gyerekek érdekeiről
A Don Bosco Katolikus Általános Iskola igazgatónője, Sédyné Esztergár Klára az ünnepi készülődés közben szakított időt arra, hogy kérdéseinkre válaszoljon. Arra voltunk kíváncsiak, milyen hatással van intézményükre a most zajló, sokféle vitát, indulatot és értetlenséget szító oktatási reform.

Becsületes életre nevelnek

Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

Húszéves az albertfalvi Don Bosco-iskola
Igazi értéket teremteni

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepli az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda. A Fehérvári úti villamossínek mellett egy szomorú korszak, a létezett szocializmus égre törő, de az eget eltakaró panelházai mellett áll a Szent Mihály-templom.

Húszéves a Don Bosco iskola

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte január 31-én az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda. A több száz gyerek és nevelőik a Szent Mihály-plébániatemplomban gyűltek össze, ahol Sédyné Esztergár Klára iskolaigazgató ünnepi beszédet mondott, majd Erdő Péter bíboros hálaadó szentmisét celebrált.