Tanulható könyvből az egyházüldözés?


Egy titkos állambiztonsági jegyzet 1963-bólA fiatal kutatókból álló Fehér Hollók munkacsoport évek óta azon fáradozik, hogy feltárja és bemutassa a Rákosi- és Kádár-korszak egyházüldözésének rendszerét. Az idei Ünnepi Könyvhétre egy olyan – magyarázó tanulmánnyal kísért – kiadvánnyal lépnek a nagyközönség elé, amely az egyházüldözés elveit, módszereit és irányítóit mutatja be. Berényi István rendőr őrnagy 1963-ban kiadott brosúrája az egyházüldözés állambiztonsági tankönyve volt. A Fehér Hollók sorozat első kötetének két szerzőjével, Soós Viktor Attilával és Tabajdi Gáborral ennek kapcsán beszélgettünk.

Úti tanácsok

Könyvespolcra

Richard Rohr amerikai ferences szerzetes valamennyi műve kihívást jelent olvasója számára. Ismerős dolgokról ír, de mindig van benne valami szokatlan. Ki akarja zökkenteni gondolkodásunkat, le szeretne téríteni a vallási és spirituális élet megszokott vágányáról. Általában úgy gondoljuk, a fiatal ember legyen radikális, az idősebb konzervatív – ez így van rendjén. Rohr Emelkedő zuhanás című könyvében azonban megfordítja a sorrendet. Szerinte az élet első szakaszához hozzátartozik a korlátok, törvények megismerése, elfogadása is, hiszen az ember ezek alapján tudja majd kialakítani életét. Ha ez nincs meg, a fiatalos lázadás nem ütközhet semminek, ami alapján az egyén felépíthetné énjét.

Párbeszédben

Könyvespolcra

Kétségtelen, hogy sokan csak azért fordulnak a keleti vallások felé, mert elvesztették a saját hagyományukkal való kapcsolatot, vagy egyszerűen azért, mert ez most a divat. De több katolikus gondolkodó, akik hosszú évekig a Távol-Keleten éltek – mint Anthony de Mello vagy Willigis Jäger –, úgy építették be a keleti vallási nézetek bizonyos részeit gondolkodásukba, hogy közben katolikus hitüket is megtartották. Erre a területre fokozottan igaz, hogy semmi sem lezárt – hivatalos részről de Mello és Jäger nézetei is komoly bírálatot kaptak –, még minden csak kísérleti fázisban van. Bede Griffiths – aki C. S. Lewis tanítványa volt – Kelet és Nyugat házassága című könyve is ilyen próbálkozásnak tekinthető.

Eseménytelenek a hétköznapjaink?

Nézőtér

Már húsz éve annak, hogy a mozik nagy sikerrel bemutatták a Világok arca: Baraka című filmet. Ennek az alkotásnak az volt a különlegessége, hogy nem volt cselekménye, az ember világát természetfilmes eszközökkel mutatta be. Mindezt szavak nélkül, így juttatva nagyobb teret a képeknek és nem utolsósorban a zenének. Tony és Ridley Scott rendezők most hasonló különlegességgel rukkoltak elő. Felhívást tettek közzé, hogy 2010. július 24-én, aki csak teheti, vegye filmre azt, amit ezen a napon fontosnak tart.

Húsvét üzenete – kicsit másként

Könyvespolcra

A posztmodern tudományelmélet egyik fontos felismerése volt, hogy a tudós személye is szerepet játszik abban, milyen megállapításokra jut vizsgálatai során. Jézus alakjának tudományos elemzése mindig nagy kihívást jelent. Vajon egy teológusnak teljesen tárgyilagosnak kell lennie vele kapcsolatban, vagy személyes tapasztalatait is beleszőheti fejtegetéseibe? Benoit Standaert Jézus terében című könyve bevallottan arra törekszik, hogy ne csupán elméleti megállapítások halmazával találkozhasson az olvasó, hanem valamiképpen azzal is, aki azokat leírta. Érezhető e kötet lapjain, hogy írója minden sorát átelmélkedte.

Újdonságainkból

Könyvespolcra
Csodák márpedig…

Azt gondolhatnánk, hogy a modern idők beköszöntével a csodák ideje lejárt. Ám ha jobban utánagondolunk, kiderül, hogy talán soha nem volt még olyan kor, mely jobban áhítozott volna a csodára, mint a miénk. Boldog II. János Pál pápasága idején majdnem kétezer boldoggá és szentté avatás történt, melyek mindegyikét valamilyen csodás eseménynek kellett alátámasztania. Mindez Andreas Englischnek – aki újságíróként 1987 óta dolgozik a Vatikánban – is feltűnt, ezért elhatározta, utánajár a legismertebb csodáknak. Tapasztalatait az Isten nyomai című kötetben foglalta össze.

Újdonságainkból

Könyvespolcra
„Milyen tekintéllyel szólsz és cselekszel?”

Ha a katolikus hívek közül megkérdeznénk valakit, hogy ismeri-e a Szentírás, szenthagyomány vagy tanítóhivatal fogalmak jelentését, nagy részük – enyhe rosszallással a hangjában – azt mondaná: hát hogyne. Ám ha tovább firtatnánk a kérdést – a Biblia minden szava sugalmazott?, a pápa minden esetben tévedhetetlen?, valójában mik a dogmák? –, már nem biztos, hogy ugyanilyen határozott válaszokat kapnánk. Richard R. Gaillardetz A katolikus teológia megalapozása című könyve azoknak nyújt útmutatást – laikus érdeklődőknek és teológushallgatóknak egyaránt –, akik alaposabban meg szeretnék tudni, mit is jelent és honnan ered az egyház tekintélye. Az érvek az egész mű során a II. vatikáni zsinat megfelelő dokumentumaira épülnek.

Újdonságainkból

Könyvespolcra
A kereszt szomorúsága és öröme

A Bencés Kiadó Húsvét hangjai című kötete a Taizéi füzetek válogatott írásait tartalmazza. E kis vallomásokban a közösség három tagja foglalta össze röviden, hogy mit jelent számára a húsvét titka.
John testvér a húsvéti misztérium kettős természetére irányítja a figyelmünket. Vajon melyik a hangsúlyosabb, a kereszt vagy a feltámadás? A halál vagy az élet? A kapcsolat a kettő között elsősorban időrendi – a kereszthalált követi a feltámadás –, ami azonban azt a veszélyt rejti magában, hogy az előbbin hamar túllépünk.