Zala megye díszpolgára lett Márfi Gyula veszprémi érsek

Fotó: Zaol.hu

 

Az évente megtartott rendezvényen, Zala megye napján idén Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt a díszvendég és az ünnepi szónok. A zalaegerszegi megyeházán megtartott ünnepség kezdetén Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet.
A megye legnagyobb elismerését, a díszpolgári címet ebben az esztendőben Márfi Gyula érsek vehette át Kövér Lászlótól és Pál Attilától.
A számos kitüntetés között a Zala megye szociális gondoskodásáért járó díjat Dallos Rita, a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona igazgatója kapta. Az igazgatónő az intézményvezetői munkája mellett gyakorlati oktató is, valamint számos, az idősellátáshoz, ápolóképzéshez kapcsolódó projekt közreműködője.
A kitüntetettek nevében Márfi Gyula érsek mondott köszönetet, aki hangsúlyozta zalai kötődését. A Zala megyei Pördeföldén született és nevelkedett. A főpásztor a beszédében utalt a szülőfalujával szomszédos Pákára – ahova templomba és iskolába járt gyermekkorában –, valamint az ott született Öveges Józsefre, aki szerzetes papként egy egész országot tanított fizikára a televízióban. A többség nem tudta róla, hogy piarista. Példája még­is ellentmondott a kommunista rendszer ideológiájának, miszerint az Egyház csak elavult dolgokat tud közvetíteni az embereknek. A kereszténységre napjaink nehézségei között is nagy szükség van a megújuláshoz – hangsúlyozta az érsek. Az ünnepség végén Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja elismerését fejezte ki a díjazottaknak a megye érdekében végzett kiemelkedő munkájukért.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .