Világegyházi naptár

Január
17. XVI. Benedek pápa a római zsinagógában találkozik a zsidó közösséggel. A látogatásra a katolikusok és a zsidók közötti párbeszéd elmélyítésének és fejlődésének 21. emléknapja alkalmából kerül sor.
18-25. A keresztény egységért végzett imahét témája: Misszió és egység. Lukács evangéliumának „ti tanúi vagytok ezeknek” (22,48) mondata ihlette az imanyolcad témáját.

Február
Római konferencia Walter Kasper bíboros A gyümölcsök betakarítása. A keresztény hit alapvető szempontjai az ökumenikus párbeszédben című kötete alapján a nyugati ökumenizmus jövőjéről.
14. XVI. Benedek látogatást tesz a római karitász egyik központjában, a Termini pályaudvaron. Így is csatlakozik az Európai Unió által meghirdetett szegénység elleni küzdelemhez. A húsz éve emelt épületben menhely és egészségügyi ellátás is van hajléktalanok számára.

Március
18. A római evangélikus gyülekezetet keresi fel XVI. Benedek pápa. A lutheránus közösség abból az alkalomból hívta meg a Szentatyát, hogy II. János Pál huszonöt évvel ezelőtt tett látogatást az evangélikus templomban.

Április
17-18. A Szentatya Málta szigetén tesz apostoli látogatást. Erre az ad alkalmat, hogy Szent Pál apostol 1950 évvel ezelőtt töltött három hónapot a szigetcsoporton, amikor Róma felé tartva hajótörést szenvedett. Málta 410 ezer lakosának 98 százaléka vallja magát katolikusnak.

Május
2. A Szentatya Torinóba látogat, ahol megtekinti a kiállított leplet.
11-14. Apostoli látogatást tesz Benedek pápa Portugáliában. A Lisszabonban kezdődő és Portóban végződő látogatás csúcspontja május 13-án a fatimai zarándoklat lesz.

Június
A tervek szerint XVI. Benedek pápa június elején Ciprusra látogat. Az 1960 óta független, de máig megosztott (görög-török) szigetország lakosságának 78 százaléka görög ortodox, 18 százaléka muzulmán vallású.

Július
4. A Szentatya az abruzzói Sulmonában tesz látogatást Szent V. Celesztin pápa születésének 800. évfordulója alkalmából. Pietro Angelerio, a szent életű remete 1294-ben csupán néhány hónapig volt pápa. 1296-ban hunyt el.

Augusztus
27. Boldog Kalkuttai Teréz anya születésének századik évfordulója. Albán, pontosabban a mai Albániában és Macedóniában kisebbségben élő a román nemzetiséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu az Oszmán Birodalom Üsküb városában, a mai Macedónia Szkopje nevű fővárosában született, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója lett, 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Albánia meghívta a pápát az évfordulóra.

Szeptember
XVI. Benedek pápa Nagy-Britanniába látogat, és Birminghamben valószínűleg boldoggá avatja John Henry Newman bíborost (1801-1890), az anglikán egyházból katolikus hitre tért nagy teológust.
5. XIII. Leó pápa születésének 200. évfordulója alkalmából a Rómához közeli Carpineto Romanóba látogat XVI. Benedek. Leó pápa 1878-tól huszonöt éven át vezette az egyházat. Nagy egyházpolitikus volt, tanító körleveleivel is a pápaság új korszakát nyitotta meg.
20. A Vatikáni Könyvtár megnyitja kapuit a három évig folyó felújítási munkálatok befejeztével. Az 500 éves épületet alkalmassá kellett tenni a könyvek növekvő állományának befogadására.

Október
3. A családok és a fiatalok regionális találkozójára a szicíliai Palermóba látogat XVI. Benedek pápa
10-24. A Püspöki Szinódus rendkívüli ülésszaka Rómában. Témája: A katolikus egyház a Közel-Keleten: közösség és tanúságtétel.
17. II. János Pál pápa boldoggá avatásának várható időpontja. Halálának 2010. április 2-án van ötödik évfordulója. Karol Wojtyla bíborost 1978. október 16-án, 32 esztendeje választották pápává. Kilencven évvel ezelőtt, 1920. május 18-án született.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .