VI. Pált még az idén szentté avatják

Miután a Szentatya válaszolt a papok kérdéseire, ­Angelo De Donatis általános vikárius köszönetet mondott a látogatásáért, majd bemutatott egy nagyböjtre megjelent kötetet, amellyel Ferenc pápa megajándékozta a jelenlévőket: „Egy kis könyvecskét kapunk, amelyben római püspökök meditációit gyűjtötték össze VI. Páltól Ferenc pápáig. Ebben a nagyböjti időben használhatjuk úgy, hogy a breviárium után olvassuk el, ily módon is egyesülünk az imádságban; és elmélkedünk egy kicsit azon, amit püspökeink az utóbbi években elmondtak nekünk a papi életről. Azt hiszem, ez jót tesz majd nekünk, és felkészít arra, amit majd a jövőben együtt élünk meg: elmélyítjük magunkban, mit jelent ma papnak lenni Rómában.”
„Én láttam már a könyvet, és nagyon tetszett – tette hozzá a pápa. – Benne van Rómának már két szentté avatott püspöke (XXIII. János és II. János Pál – a szerk.). VI. Pál idén lesz szent. Van egy boldoggá­avatási ügy is, I. János Pálé; még folyamatban van. Benedek és én várólistán vagyunk: imádkozzatok értünk!” – mondta viccelődve.
Giovanni Battista Montinit tehát a következő hónapokban avatják majd szentté.
Február 6-án a Szentek Ügyeinek Kongregációja tagjai rendes ülésükön egyhangúlag elismertek egy VI. Pál közbenjárására történt csodát. Már csak ­Ferenc pápa aláírása hiányzik, amely – úgy tűnik – nem várat sokat magára.

Forrás és fotó: Avvenire.it
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .