A Katolikus Karitász egészségügyi programja

Fotó: Katolikus Karitász

 

A programról Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója február 17-én telefonon adott tájékoztatást az MTI-nek. Elmondta, hogy a viski Kölcsey Ferenc Középiskolában az orvosmissziót vezető Vojcek László főorvos, egyetemi tanár irányításával az önkéntes magyarországi orvosok három nap alatt kétszáz gyermek szemészeti, fogászati és mozgásszervi szűrővizsgálatát végzik el. A múlt évben indult projekt keretében a Felső-Tisza-vidék szórványtelepülésein négyszázhúsz olyan gyermek jutott szűrővizsgálathoz, akik korábban az ukrán iskolaorvosi rendszer hiányosságai miatt kimaradtak a szűrésből. A magyar kormány támogatásának is köszönhetően idén további tizenhat alkalommal még mintegy ezerkétszáz kárpátaljai óvodás- és iskoláskorú gyermek szűrését végzik el a katolikus segélyszervezet orvosmissziójának önkéntesei, nemzetiségtől függetlenül – tájékoztatott a Katolikus Karitász országos igazgatója. Écsy Gábor azt is elmondta, hogy a magyar–ukrán határhoz közeli Visken a korábbi óvodai vizsgálatok során kiszűrt pácienseknek átadták a számukra ingyenesen elkészített szemüvegeket, ortopédiai eszközöket, illetve az egész­séges fejlődést elősegítő orvosi készítményeket. A segélyszervezet országos vezetője köszönetet mondott azoknak, akik a 1356-os adományvonalon keresztül hozzájárultak a szervezet kárpátaljai egészségügyi programjának folytatásához.
Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa február 17-én sajtótájékoztatón jelentette be Visken, hogy a Miniszterelnökség tizenhétmillió forinttal járul hozzá a Katolikus Karitász 2018-as kárpátaljai egészségügyi programjának megvalósításához. A segélyszervezet kárpátaljai szűrővizsgálatai szervesen kapcsolódnak a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvoda- és iskolafejlesztési programhoz. A Katolikus Karitász orvosmissziója által végzett szűrés azért is fontos, mert az nem merül ki a diagnózis felállításában: az orvosok figyelemmel kísérik a kis betegek sorsának további alakulását, és térítésmentesen látják el őket a szükséges gyógyászati segédeszközökkel – mondta el a kormánybiztos.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .