Vatikán

A chilei földrengés áldozataiért

 

Chile partjainál 8,2 erősségű földrengés pusztított április elsején. A földmozgások következtében legalább hat ember életét vesztette, és a tenger magasra csapó hullámai nagy pusztításokat végeztek a partvidéken. Ferenc pápa részvétéről és imáiról biztosította a chileieket. (KAP)

 

II. Erzsébet ismét a Vatikánban

 

Ferenc pápa április 3-án fogadta a brit királynőt. A húszperces, magánjellegű látogatásra II. Erzsébetet elkísérte férje, Fülöp herceg. A nyolcvanhét éves királynő uralkodásának hatvankét éve során immár az ötödik pápával találkozott. Ferenc pápa drágakővel díszített keresztet küldött ajándékba a királynő dédunokájának, a kis György hercegnek. II. Erzsébet magas kora miatt már csak egyetlen alkalommal vesz részt külföldi utazáson. Június elején Normandiába látogat a szövetségesek partraszállásának 70. évfordulója alkalmából. (KAP)


A Szentatya gyónt és gyóntatott

 

Ferenc pápa március 28-án, a Szent Péter-bazilikában tartott bűnbánati napon az egyik gyóntatószéknél maga is gyónt, majd hatvan pappal együtt részt vett a gyóntatásban. Arra intette a gyóntató papokat, hogy ne saját érzelmeik, egyedül Isten irgalma vezesse őket szolgálatukban. (KAP)

 

Szolidaritás a látás- és hallássérültekkel

 

Ferenc pápa március 29-én több ezer vak és süketnéma hívőt fogadott a Vatikánban. Beszédében felidézte, hogy milyen szeretettel fordult Jézus a vakok és a süketek felé. Ezért fontos, hogy az egyház is a „találkozás kultúrájának” tanújává váljon – hangsúlyozta a pápa. (KAP)

 

Részvétel az egyházközség munkájában

 

Ferenc pápa április elsejei prédikációjában arról beszélt, hogy a katolikusok között sok az olyan hívő, aki ott van a vasárnapi szentmisén, de egyébként nem vesz részt az egyházközség életében, munkájában. Ennek oka a pápa szerint egyfajta tehetetlenség vagy elkeseredés. Ezeket az embereket csak a saját üdvösségük érdekli, és úgy gondolják, nincs szükség arra, hogy tegyenek valamit a többiekért. Az ilyen spirituális tehetetlenség tulajdonképpen betegség – fogalmazott beszédében a pápa. (KAP)

 

Imádkozzunk együtt gyermekeinkkel

 

Ferenc pápa április elsejei Twitter-üzenetében arra biztatta a szülőket, hogy imádkozzanak együtt gyermekeikkel, mert a család a hit továbbadásának kitüntetett helye. A pápának 2,7 millió követője van a Twitteren. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .