Megöltek egy holland jezsuitát

A hetvenöt éves pap korábban többször is megtagadta Homsz kormányerők által ostromolt területének elhagyását, amire az ENSZ segítségével lehetősége lett volna. Azt mondta, addig nem megy sehova, amíg a városban emberek éheznek és segítségre szorulnak. A világhálóra az év elején felkerült az atya egy videoüzenete is, amelyben „hihetetlennek” nevezte, hogy az emberek Homszban szenvednek, a világ pedig nem tesz semmit.


A SANA állami hírügynökség jelentése szerint vasárnap késő este Homsz al-Dzsádzs negyedében több felkelő meghalt, amikor robbanószerrel raktak meg egy kocsit. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja közölte, hogy az incidensben legalább huszonkilenc lázadó meghalt.

 

Közben vasárnap Isztambulban éjszakába nyúló ülést tartott az emigrációban működő ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció. A tanácskozáson leváltották a szervezet vezetőségének több tagját, és emigráns kormányukba két minisztert is kineveztek.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .