Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Fotó: Merényi Zita

 

Tárjátok ki szíveteket címmel idén is elindult a Katolikus Karitász karácsonyi segélyakciója, amelynek során a rászoruló családokat segítik a téli időszakban és karácsonykor.
A testület meghallgatta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszámolóját a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészületeiről. A bíboros kiemelte, hogy az ország minden részéből várják a fiatalokat, elsősorban a katolikus iskolák felsőbb évfolyamainak tanulóit és a plébániák szervezésében a ministránsokat, különösen szeptember 19-én és 20-án, hogy együtt szolgálhassanak a szombati Kossuth téri szentmisén, amely után a hívek gyertyás körmenetben vonulnak az Andrássy úton keresztül a Hősök terére; valamint a vasárnapi Statio Orbis záró szentmisére, szintén a Hősök terén, ahol közösen kérjük Isten áldását az országra és az egész világra. A programokra várják a regisztrációkat az iec2020.hu honlapon keresztül.
A püspökök döntése értelmében a konferencia által alapított Szent Gellért-díjat a továbbiakban a katolikus közoktatásban dolgozó katekéták is megkaphatják.
A püspökök testülete elfogadta Lukács László piarista szerzetes lemondását a Vigilia című katolikus folyóirat főszerkesztői posztjáról. Utódjául a konferencia január 1-jei hatállyal Görföl Tibor korábbi főszerkesztő-helyettest nevezi ki.
Döntése értelmében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana díjat adományoz Lukács Lászlónak, amellyel elismeri a katolikus kultúra továbbadásában végzett, több évtizeden átívelő munkásságát.
A konferencia minden évben dönt a római Pápai Magyar Intézet következő akadémiai évre felszabaduló ösztöndíjas helyeinek betöltéséről, az üresedő helyekre a 2020/2021-es tanévben is új növendékek érkeznek.
A következő ökumenikus imahét 2020. január 19-étől 26-áig tart. Az imahét anyagát a máltai keresztény testvérek állították össze, amelynek központi igéje így hangzik: „…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (Ap­Csel 28,2). Az országos ünnepi nyitó istentisztelet január 19-én, vasárnap, 18 órakor lesz Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, igét hirdet Kondor Péter evangélikus püspök.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .