Új közösségi terem az egyetemi lelkészségnek

Fotó: Lambert Attila

 

A közösségi terem közvetlen összeköttetésben van a templomtérrel, s mivel a föld alatt alakították ki, nem takarja el az 1996-ban elkészült templomot. Építésekor útban volt a focipálya, de szerencsére nem szüntették meg, csak áthelyezték, és a templom körüli zöld terület sem veszett el, hiszen a beruházás teljes elkészültével befüvesítik majd az új közösségi termet borító földhalmot.
A mára mintegy háromszáz hallgatót számláló egyetemi lelkészség hosszú évek várakozása után végre tágas közösségi termet kapott, amelynek megáldására megtelt a templom. Nemcsak az egyetemisták érezték fontosnak, hogy eljöjjenek, az öregdiákok közül is sokan részt vettek az átadáson.
Találkozni és nosztalgiázni jöttünk; látni, hogy megvalósult, amiért dolgoztunk – fogalmazott Zsolt, aki egykor vezetői feladatokat látott el a Műegyetemi Katolikus Közösségben. Feltűnően sok volt az eseményen a kisbaba – a szüleik többségükben olyan fiatalok, akik ebben a közösségben találkoztak, vagy a lelkészség „fészekrakó” csoportjának tagjai.
A közösségi terem makettjét 2014-ben egy általános kihallgatás alkalmával megáldotta Ferenc pápa. Balázs Mihály, a templom egyik tervezője és Török Dávid, a templomot építő Török Ferenc fiának tervei alapján tavaly júliusban kezdődött el a kivitelezés. A termet teljes készültségében idén szeptemberben vehetik majd birtokba a lelkészség közösségének tagjai.
A szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt, és számos paptestvér koncelebrált a szertartáson. – Az egyetemi lelkészség szerény szervezeti háttérrel és szűkös anyagi feltételek között kezdte meg működését. De a gondviselés útjai kifürkészhetetlenek: sok-sok nehézség után ma azt ünnepelhetjük, hogy az egyetemi lelkipásztori munkának lesz egy szép közösségi központja. Hogyan is segítette a Szűzanya a kereszténységet? Először is sok esetben a közbenjárására tudott túlélni a keresztény közösség. Nemegyszer szörnyű áldozatok árán ugyan, de mindig megújult a keresztény élet a világnak hol az egyik, hol a másik részén. Egészen úgy, ahogyan Jézus ígérte: „Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba! Bizony mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, mire eljön az Emberfia” (Mt 10,23). De a fizikai fennmaradáson túl a lelki megújulásra, a szellemi és a lelki életképességre is gondja van Szűz Máriának, a keresztények segítségének – hangsúlyozta homíliájában Erdő Péter.
„Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan. Bár még nem teljesen kész, már a miénk a közösségi terem” – fejezte ki örömét Pákozdi István egyetemi lelkész, majd köszöntötte a társadalmi és az állami élet megjelent képviselőit, köztük Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség államtitkárát, Banai Péter Benőt, az államháztartásért felelős államtitkárt, Földváry Gábor István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt és Csernus László önkormányzati képviselőt.
A szentmise végén Erdő Péter bíboros megáldotta az új közösségi termet. Soltész Miklós rövid köszöntőjében arra biztatta a fiatalokat, hogy minden körülmények között vállalják az életet, és kereszténységüket adják át azoknak, akik Istent keresik, és azoknak, akik még nem találtak rá. „Soha ne feledjétek, rajtatok múlik, keresztény marad-e az ország!” – hangsúlyozta.
Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész csaknem huszonhat éve az ifjúságpasztoráció felelőse. Az egyetemi lelkészség előadások, szentmisék, hittanórák, műhelyek és szabadidős programok sokaságával várja a felsőoktatásban tanuló hallgatókat. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó műhelyeik a párkapcsolattal, a szerelemmel, a házassággal, az élet továbbadásával, a tudomány és a hit közötti összefüggésekkel foglalkoznak. Rendkívül sokféle a tevékenységük, a jegyesoktatás és a katekumenátus mellett jól megfér a tánctanítás is. Három kollégiumuk igen népszerű a fiatalok körében.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .