Új katolikus templom épül Hódmezővásárhelyen

A püspök a terveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az egyházmegye néhány éve vette át fenntartóként a városrész iskoláját. Az intézmény diákjainak és tanárainak kívánsága volt, hogy legyen olyan tér, ahol az egész közösség elfér.
Az új épület az iskola kápolnájaként és a városrész templomaként szolgál majd, ahol egy vasárnapi misén a környék katolikus hívei is elférnek. A liturgikus célokon túl az épületben lehetőség lesz kulturális és közösségi rendezvények megtartására is – jelentette be Kiss-Rigó László.
A négyszázmillió forintból megépülő templom kiviteli tervei hamarosan elkészülnek, ezt követően kezdődhet meg az építkezés – közölte a főpásztor.
Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta, 2016-ban aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy katolikus templom épüljön a kertvárosban.
A templomépítés érdekében még Almási István polgármester fordult az egyházmegyéhez, ahol kedvező fogadtatásra talált a kezdeményezés. A jövő év szeptemberében megtörténhet a templom felszentelése – jelentette be a városvezető.
Novák Péter építész elmondta, az iskola használaton kívüli kollégiumának átépítésével alakítják ki a templomot, amelynek belső tere – a résztvevők létszámához igazodva – megosztható lesz. Az utcafront felőli bejárat és a harangtorony hangsúlyozza a fehér színű, vakolt felületű és rézlemezekkel díszített épület liturgikus funkcióját. A templom előtt pihenőteret hoznak létre szoborral és díszmedencével.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.