Tüzet gyújtani a szívekben

A Biblia évéhez és a Szent Pál-évhez kapcsolódva a kongresszus fő témája: Isten igéje – Szent Pál tanítása volt. A vendéglátó egyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba érsek nyitotta meg a kongresszust, Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius levélben köszöntötte a résztvevőket. Gaál Endre, a PPKE Vitéz János karának dékánja a Szent Pál-i emberképről tartott előadásában kifejtette: Pál a zsidó hagyomány szerint értelmezte a test és a lélek, a belső ember-külső ember fogalmát. Az emberi lét értelme és célja Istenben, az üdvtörténetben tárul fel Jézus Krisztus révén, ő ragad ki a bűn és a halál hatalmából, és ő ajándékoz meg az üdvösséggel. Az ember szabadságra van hivatva, hogy Krisztus révén Isten gyermeke, az ő képmásának hordozója és új teremtmény legyen. Az előadó szólt arról is, hogy a papnak milyen legyen a biblikus ismerete, melyet a katekézisben és a homíliában adhat át a híveknek. Előadása végén elhangzott: ne veszítsük el bátorságunkat, mert a külső ember ugyan ki van téve a szenvedésnek, a belső azonban napról napra képes megújulni.

Kocsis Imre előadásában Isten szaváról mint hatékony szóról beszélt. Pál prédikációi hitre indították kora emberét is, mindez a Szentlélek működésének volt köszönhető – mondta. Az írott ige is hordozza azt az erőt, amelyet a kimondott isteni szó. Isten szavának hatékonyságát úgy tapasztalhatjuk meg életünkben, ha az egyházzal egységben, Krisztusra figyelve és a Szentlélekkel egységben olvassuk a Szentírást. Gyürki László Szent Pál missziós útjait mutatta be. Előadásában felhívta rá a figyelmet: Pál elsősorban a nagyvárosokat kereste föl útjai során, és azt elemezte, milyen munkatársakat választott és milyen új közösségeket hozott létre. Gánicz Endre pedig A keresztény identitás kérdése Szent Pál tanításában címmel tartott előadást, melyet szekciómunka követett.

Az első szekciót Vágvölgyi Éva vezette, A Szentírás tartalma és átélésének lépései címmel. Az egyik csoportmunkában Ezekiel próféta írásait olvasták és dolgozták fel mozgásos, képi, zenei módszerekkel. A résztvevők számára világossá vált, hogy a Szentírás látható, hallható, fogható valósággá válhat életünkben. Dobos László szekciója a Szentírás és a felnőttek katekézise kérdéskörrel, Balázs Tamásé a fiatalok hitre nevelésével foglalkozott. A Fogassy Judit Jézus Szíve-nővér (SDSH) vezette szekció témája a Szentírás és a család volt. Itt a hitoktatók kaptak segítséget ahhoz, hogy jobban tudják elősegíteni a mindennapos bibliaolvasást a családokban. Akik Sólyom Anikóval dolgoztak együtt, segítséget kaptak ahhoz, hogy a hitoktatók miként tudják életközelibbé tenni, megértetni tanítványaikkal a bibliai történeteket. Thorday Attila teológiai tanár Krisztus személyéről Szent Pál művében címmel tartott előadást. Székely János püspök a Szentlélek különleges adományairól, közülük is a legkiválóbbról, a szeretetről szólt. Mint mondta, XVI. Benedek pápa a Szent Pál-év meghirdetésekor arról beszélt, hogy nem tekinthetjük természetesnek, hogy Krisztus kereszthalála után, három évszázad alatt a Földközi-tenger vidékét meghódították a keresztények. Ehhez olyan emberek kellettek, mint Szent Pál – és az ő szeretete. A püspök szólt arról is, hogy egy-egy plébánia jelenlegi papja határozhatja meg, milyen lesz tíz-húszharminc év múlva a helyi vallási közösség hitélete. Mint mondta, a papnak tüzet kell gyújtania az emberek szívében ahhoz, hogy azok hitben éljenek, majd azt tovább is adják. Ezért azt is tudomásul kell venni, hogy nem mindegy, hogy a pap miként él, mit csinál: el kell, el lehet lesnie Szent Pál lángoló szívének titkát. Ez az ősegyház titka is… A szeretet állandó cselekvés, a Szentlélek működik, csak hinni kell benne és ajtót nyitni neki – fejezte be előadását Székely János püspök, aki a záró mise főcelebránsa is volt.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .