Szűz Mária öve Oroszországban

A honfoglalás korában az öv hatására meggyógyult a bizánci császár, Bölcs Leó felesége. Azóta tartják csodatévőnek. „Ez az ereklye arról híres, hogy segít a szülésben, az egészséges utódok világrahozatalában. Országunknak nincs fontosabb feladata most, mint a demográfiai probléma megoldása” – mondta a repülőtéren Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Államvasutak elnöke, aki egyben a kegytárgy Oroszországba hozatalát kezdeményező Szent András Alapítvány elnöke. A modern Oroszország történetét tükröző, 1992-ben létesült alapítvány célja: „A hagyományerősítő alapok – állam, egyház, hadsereg – iránti kedvező hozzáállás előmozdítása a közéletben.”

 Szentpétervártól Vlagyivosztokig mindenütt a legmagasabb szintű állami és egyházi vezetők fogadták az ortodox világ egyik legjelentősebb ereklyéjét. A Vatopedi monostorkolostor elöljárója húszfős kíséretével hozta el az Istenszülő övét Athos kolostorszigetéről, ahová (mint ismeretes) nők nem tehetik be a lábukat. A féltve őrzött ereklye évszázadok óta nem hagyta el Görögországot, külföldre kölcsönzését korábban megtagadták az USA-tól és Romániától is.

Tizennégy városban mutatták be az övet, amelyet végül november 19-étől Moszkvában állítottak ki. Éjjel-nappal özönlöttek a zarándokok a Megváltó Krisztus-templomba, ahol a szigorú hagyományoktól kivételesen többszörösen is eltértek, hogy gyorsítsák a hódolat menetét. Ennek ellenére Moszkva polgármesterének, Szergej Szobjanyinnak figyelmeztetnie kellett a lakosságot, hogy mérje fel jól az erejét, mert a több mint húszórás sorban állás „komoly próbatétel”. A hatóságok igyekeztek mindent megtenni a várakozást messze felülmúló tömeg fogadására. A több kilométeres sorok mellé buszokat vezényeltek, ahol némileg fel lehetett melegedni. Tábori konyhák biztosították olcsón a meleg ételt és italt a szélben, hóban és többfokos hidegben fagyoskodó, nagyrészt nőkből álló sokaságnak. A biztonságra tizennégyezer rendőr felügyelt. A Kreml szomszédságában egy hétre elterelték a forgalmat, a környező utcákat lezárták. Ez az amúgy is rendkívül lassú belvárosi forgalomban további fennakadásokat okozott, de az emberek többsége példaadó türelemmel viselte a megpróbáltatásokat. „Még a rendőrök is egészen mások!” – lehetett hallani. Külön gyorsított sorban várakoztak a fogyatékosok és a kisgyermekes édesanyák. Tény, hogy Mária beleszólt a főváros és az ország életébe.

– A Szűzanya öve ezzel mutatta meg, mekkora hite van az orosz népnek! Meggyőződésem, hogy ebben rejlik népetek legnagyobb ereje – mondta az övet kísérő Efrém archimandrita.

– Vajon az Istenszülő övénél sorban álló hívők tömege nem a nép hatalmas hitének kifejeződése, melyre Isten csodával válaszol? A hit és az élet megőrzésének csodájával, mely segít legyőzni az utunkban álló akadályokat – mondta november 20-án Kirill pátriárka, a hatvanötödik születésnapján tartott beszédében.

A negyvennapos körút során összesen hárommillió ember járult az ereklyéhez. A búcsúztatáson Dimitrij Medvegyev elnök külön köszönetet mondott az övet Oroszországba hozó szerzeteseknek, akik november 28-án visszavitték a becses tárgyat Athos szigetére.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .