Szentek vállán állunk

Fotó: Kalló Zoltán

 

A szentmisét Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mutatta be.
A liturgia elején a koncelebráló Varga János, a Pázmáneum rektora köszöntötte Veres András püspököt, aki homíliájában emlékeztetett arra, hogy Szent István művét Szent László király erősítette meg, így az emlékév mindenekelőtt a hálaadásról szól, ugyanakkor könyörgésünket is magában foglalja. Szent László személyével kapcsolatban hangsúlyozta: már a király földi életében történeteket meséltek hősiességéről. A püspök felidézte Prohászka Ottokár egy mondatát, amely a Szent László-emlékévben a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár épületében látható tárlat címében is szerepel: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.”
A szertartást követően emlékülést tartottak, illetve megnyitották a Szent László-év programsorozatához szorosan kapcsolódó kiállítást a Pázmáneumban. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club és a Collegium Pazmanianum közös szervezésében megvalósult eseményen jelen volt Gaal Gergely országgyűlési képviselő, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke, Lomnici Zoltán, a testület tagja, Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára, valamint Karácsonyi Zoltán főosztályvezető.
Az emlékülést a Pázmáneum dísztermében tartották. Varga János rektor felszólalásában elmondta, hogy „jó föltekinteni” arra a Lászlóra, aki egy fejjel magasabb volt mindenkinél, s ez a gesztus nemcsak fizikailag értelmezhető, hanem lelki értelemben is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .