Szent Erzsébet ünnepe Napkoron

A debrecen-nyíregyházi egyházmegye karitászigazgatója, Gégény Béla a hegyi beszéd alapján fejezte ki örömét, hogy boldogok, akik az Isten útján haladnak. Boldogok a település lakói, mert a karitásztagok törődnek a rászorulókkal. Részt vesznek az EU-s élelmiszerprogramban, és kétszáz család gondját enyhítették az adományok kiosztásával. A dévai gyermekek üdültetésekor kézműves és sportfoglalkozásokat tartottak Gergelyiugornyán. Fogadták Böjte Csaba testvért, és az adománygyűjtésből is kivették részüket. Boldog a plébános, mert huszonhárom tagú, tettrekész közösség siet segítségére a lelki szükség mellett a testi rászorultság enyhítésében. A  település vállalkozói anyagiakkal és saját munkájukkal segítik a karitász tevékenységét. Az EU-s élelmiszerprogramban, 2007-ben, húsz kamion élelmiszert az egyik napkori vállalkozó fuvarozói hozták az egyházmegyébe. Boldog a karitászigazgató, amikor élő és dolgozni, segíteni akaró közösség támogatja a tevékenységét.

Negyvenöt ilyen plébániai karitászcsoportban 738 önkéntes végez karitatív feladatokat. A szentmise végén Lázár István plébános megszentelte a kalácsot, amelyet a templomból kijövő hívek között osztottak ki a karitász munkatársai, megköszönve a segítségüket és támogatásukat. A plébános a Biblia évében egy-egy újszövetségi Szentírás adományozásával köszönte meg a karitász önkénteseinek munkáját, valamint a támogatók áldozatkészségét. Az egyházmegyei karitászigazgató a Kéninger Andrásné által vezetett csoport minden tagját fehér rózsával köszöntötte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..