Számontartva

Hazánkban már 1945-től, vagyis a szovjet megszállást követően megkezdődött az egyházi személyek meghurcolása és bántalmazása, anélkül, hogy az érintettek bármiféle bűncselekményt elkövettek volna. Emellett számos papot és szerzetest megfigyeltek és zaklattak. A több mint négy évtizeden át létező kommunista diktatúra egyik legfőbb célja az volt, hogy felszámolja az egyházakat és a vallási életet. Mindszenty József bíboros és papok százainak bebörtönzése, a szerzetesrendek feloszlatása, az egyházi iskolák államosítása mind-mind e folyamatba illeszkedtek. A Számontartva című kiállítás e komor történelmi időszaknak és a szenvedést vállalók emberi nagyságának állít emléket. Nem kizárólag a vértanúhalált szenvedett klerikusok sorsát mutatja be, de olyan, mindmáig tevékeny lelkipásztorok előtt is tiszteleg, akik „csak” munkatáborba vagy börtöncellába kerültek – mint például Olofsson Placid bencés és Kállay Emil piarista szerzetesek, illetve Kuklay Antal.

A gyűjtemény először Egerben volt megtekinthető, majd a szervezőknek köszönhetően megkezdte országjáró körútját. A budapesti állomás megnyitóját április 21-én tartották a Szent István-bazilika harmadik emeletén, a panoráma kilátónál. A kiállítás anyaga azonos címmel kötetben is megjelent, amely megvásárolható az Új Ember könyvesboltjaiban.
 
 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.