Röviden

Indítványában a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény alkotmányellenességének megállapítását és a törvény megsemmisítését kéri.

Orgonakurzus és ökumenikus kántortalálkozó Fóton

A Magyar Egyházzenei Társaság és az Evangélikus Kántorképző Intézet augusztus 23. és 25. között orgonakurzust és ökumenikus kántortalálkozót rendez a fóti Kántorképző Intézetben. A rendezvényen bemutatják a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékének Organum Officians (Régi német mesterek) című új kiadványát. A programra minden felekezet egyházzenészeit és kántorait várják.

Szent László-búcsú Augsburgban

Az augsburgi Magyar Katolikus Misszió július 12-én rendezte meg első Szent László-búcsúját. Az ünnepség az augsburg-oberhauseni Szent Márton-templomban püspöki szentmisével kezdődött, amelyet Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be Szomszéd Tamás augsburgi magyar lelkésszel és Wolfgang Miehlével, a Németországban élő idegen nyelvű katolikus lelkészségek nemzeti igazgatójával. Szentbeszédében a püspök arra kérte a hívőket, kapcsolják össze életükben a magyar ügyet Isten ügyével. „A közel kétszázötven magyar hívő lelkiekben és Szent László öröksége nyomán szellemiekben is gazdagodott ezen a szép napon. Bízunk abban, hogy ez az új kezdeményezés hagyományt teremt, és a püspöki látogatás tovább erősítette az augsburgi egyházmegye magyarságát és vallásos életét” – mondotta Szomszéd Tamás.

Papi találkozó a zajdai laktanyában

Veres András szombathelyi püspök mutatott be szentmisét július 2-án a zajdai laktanyában rendezett papi találkozón. Lenti város polgármestere, Nógrádi László és Tüske József helyi plébános szervezésében találkozót tartottak a régi katonai bázison, ahová a rendszerváltás előtti időszakban sok kispapot is vittek kiképzésre. A találkozónak két apropója is volt: XVI. Benedek pápa június 19-én megnyitotta a papság évét, illetve harminc éve nyilvánították várossá Lentit. A város vezetése a „nosztalgiatalálkozó” megrendezésével igyekezett mindkét eseményhez hozzájárulni. A szentmisére szép számmal érkeztek hívek is a városból és a környékbeli falvakból. A főpásztor az ünnepi szentmise előtt megáldotta a laktanya közösségi célokra felújított egykori művelődési otthonát.

Szentelés Szatmárban

Schönberger Jenő püspök Antku Istvánt, Czumbil Wilhelmet és Tatár Zoltánt diakónussá, Lapka Józsefet pedig pappá szentelte a szatmárnémeti székesegyházban. Prédikációjában a püspök kiemelte : „Ami Jézus számára a legfontosabb volt, az számotokra is az kell hogy legyen: Isten országának munkálása, az evangélium hirdetése.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .