A PPKE díszdoktorává avatták Paolo G. Carozza jogászprofesszort

Fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

 

Paolo Carozza nem csupán az emberi jogok, a nemzetközi jog és az összehasonlító alkotmányjog magas szintű műveléséért és oktatásáért érdemelte ki e megtiszteltetést, hanem a Katolikus Egyházban folytatott társadalmi és közösség­teremtő munkájáért is.
A professzor sokfelé dolgozott jogászként, például Chilében, Mikronéziában és Olasz­országban is. 2006 és 2010 között az Amerika­közi Emberi Jogi Bizottság munkáját segítette először biztosként, később a testület alelnökeként, majd elnökeként.
Számos külföldi felsőoktatási intézményben tanított, többek között Trento, Velence, Milánó és Firenze egyetemein. Jelenleg az amerikai Notre Dame Egyetem jogi karának oktatója, valamint az Indiana állambeli katolikus felsőoktatási intézményhez kapcsolódó Kellogg Nemzetközi Tanulmányok Intézetének igazgatója.
Carozza professzor kutatási területéhez tartoznak az emberi jogok, a nemzetközi jog, az összehasonlító jog, illetve újabban a „law and deve­lopment”, azaz a jog és az emberi személy integráns kapcsolatának lehetőségeivel foglalkozó tudományág. A professzor többekkel közösen írt legutóbbi könyve az olasz alkotmányos rendszerről szól. A kötet 2015-ben jelent meg az Oxford University Pressnél.
Átfogó és elmélyült tudományos tevékenységének és a Szentszék szolgálatában végzett erőfeszítéseinek elismeréseként Ferenc pápa tavaly a Pápai Társadalomtudományi Akadémia tagjának jelölte.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szenátusának március 27-én délelőtt tartott ünnepélyes nyilvános ülésén az amerikai professzort Tóth Tihamér, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának dékán­helyettese méltatta. Ezt követően Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora felolvasta az oklevél szövegét, majd tudományos munkássága és a két egyetem közötti szoros együttműködésben kifejtett, közös erkölcsi alapokon nyugvó tevékenysége elismeréseként az egyetem díszdoktorává avatta Paolo G. Carozzát.
Az új díszdoktor székfoglalójában a katolikus egyetemek helyéről és mai küldetéséről beszélt. Hangsúlyozta: a magyarországi katolikus felső­oktatási intézmény hivatása nem változott azóta, hogy Pázmány Péter bíboros egy vallási és történelmi tekintetben egyaránt megtépázott országban megalapította azt a tudomány egységének szimbólumaként. Ennek az egységnek a szolgálata újabb és újabb eszközöket és módszereket kíván meg a tudomány művelőitől. Mind­ehhez az egyén és a társadalom közös erkölcsi értékeken nyugvó kapcsolata jelent változatlan alapot.

Forrás: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .