Pál-forduló: Az Új Ember rejtvénysorozata

A válaszokat a megjelenést követő péntek estéig lehet postára adni. Akik legalább húsz alkalommal helyesen válaszolnak a feltett három kérdésre, azok jutalomban részesülnek.

Az első díj: zarándokút Szent Pál nyomán Görögországba.

A második díj: éves előfizetés az Új Ember valamennyi termékére, továbbá egy húszezer forintos könyvutalvány a kiadó könyveiből.

A harmadik díj: egy húszezer forintos könyvutalvány. A többi sikeres versenyző között értékes könyveket sorsolunk ki.

A X. forduló kérdései:

Pál apostol missziós útjaihoz többek között nagy segítséget jelentett a kitűnő római úthálózat és a biztonságos tengeri hajózás. Troászból hajón két nap alatt érkezett meg az Európa földjén lévő kikötőbe. Az Apostolok cselekedetei beszámolnak egy másik alkalommal történt hajóútjáról is. Ekkor öt napig tartott a hajóút Troászba.

1) Mi volt a neve Pál idejében és mi a neve ma annak a városnak Európa földjén, ahova Pál érkezett?

2) Hol van ebben a városban annak emléke, hogy Pál Európa földjére lépett?

3) Ebből a kikötőből Pál szárazföldi úton indult első missziós állomására. Ezen az úton többször is járt az apostol. Hogy hívták a római utat, amelyen Pál első missziós állomására érkezett?

A X. forduló válaszait április 3-ig kérjük postázni a következő címre: Új Ember Kiadó, 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1. A levélre írják rá: Pál-forduló.

Elektronikus úton beérkezett válaszokat nem áll módunkban elfogadni és értékelni.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .