Öt éve szedi áldozatait az iraki háború

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) 2003 márciusában kiadott nyilatkozatában ezt olvassuk:
“Kérünk valamennyi keresztényt, zsidót és muzulmánt, hogy szolidárisan működjék együtt a térség jelenlegi szenvedései befejezésének előkészítésében… A világnak olyan globális kormányzási rendszerre van szüksége, amely képes megőrizni és támogatni a békét és a jólétet. Ebben a rendszerben az Egyesült Nemzeteknek kell központi szerepet játszania. Ehhez lényegesnek tartjuk a jó és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokat az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között.”
A magyar püspökök 2003 tavaszán adtak ki békenyilatkozatot. “II. János Pál pápát hónapok óta aggodalom tölti el a növekvő háborús előkészületek miatt. A maga részéről mindent megtett azért, hogy ez a készülődés ne vezessen háborúhoz… A Szentatya kérésére hamvazószerdán híveinkkel együtt böjttel és imádsággal fordultunk Istenhez, könyörögve a békéért.
Mi, magyar püspökök korábban is tiltakoztunk a háborús készülődés ellen. Sokszor megtapasztaltuk a háborúk szörnyűségeit, az ártatlan emberek és értékek pusztulását, a hajlék nélkül maradt családok kétségbeesését és a harcok után megszaporodó igazságtalanságot, erkölcsi romlást. Tiltakozó szavunkkal csatlakozunk a békét óhajtó emberek sokaságához. A keresztény ember számára a mai körülmények között egy lehetőség van: a háború hazugságával szemben a béke igazságát választani.”
Ami öt év óta Irakban és évtizedek óta a Szentföldön történik, igazolja püspökeink szavát, és ma is imára szólít szenvedő embertársainkért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..