„Örvendezz, mert lelkek révpartját készíted”

Ehhez hasonló kezdeményezésre eddig csak tíz éve, 2000 júliusában volt példa: akkor rendezték meg ugyanis Esztergomban a Kárpát-medence pap- és szerzetesnövendékeinek jubileumi találkozóját. A mostani zarándoklat a papság évéhez kapcsolódik. A nyolc magyarországi szemináriumból hét – a budapesti Központi, az esztergomi Szent István királyról és a Boldogságos Szűzről Nevezett Érseki Ősrégi, a nyíregyházi Szent Atanáz, a szegedi Szent Gellért Egyházmegyeközi, az egri Érseki és a váci Borromeo Szent Károly Papnevelő Intézet – kapcsolódott a szervezéshez. A papnövendékekkel és elöljáróikkal együtt előreláthatóan kétszáznegyvenen vesznek majd részt a zarándoklaton. Tar egyházközség templomától indul a közel tizenhárom kilométeres gyaloglás áldással, bevezető imádsággal, ráhangolódó beszélgetésekkel – útravalóul mindenki ünnepi egyenpólót is kap. Utóbbit az a két kép díszíti majd, amelyet a kispapok között meghirdetett pályázat alapján választottak ki: egyik a papság évének logóját átalakítva a szentkúti templomot is ábrázolja, a másik pedig a Mária-monogramba rejti a kegyhely Madonnájának körvonalát. A hegyek és völgyek között vezető út során a keresztútállomások – Jézus Krisztust elítélik; vállára veszi a keresztet; édesanyjával találkozik; elesik a kereszt súlya alatt; találkozik Cirenei Simonnal; megfosztják ruháitól, kigúnyolják; keresztre feszítik; meghal a kereszten; majd feltámad – elmélkedéseit, énekeit egy-egy szeminárium vezeti saját körmeneti keresztjüket felállítva. A nemzeti kegyhely képviseletében Kálmán Peregrin ferences atya fogadja a zarándokokat, majd a templomba vonulva köszöntik az Istenszülő Szűzanyát, akit ezen a helyen már több mint kilenc évszázada tisztelnek. A legenda szerint Mária, karján a kisded Jézussal az itteni szent kútból – a Szent László lova patájának nyomán feltörő forrásból – merített vizet egy pásztornak, aki ezután meggyógyult némaságából. 1923 óta az év minden napján nyerhető itt teljes búcsú, négy éve pedig – Erdő Péter bíboros rendelkezésére – nemzeti kegyhellyé vált. Az ebédet követően gyónási lehetőség és különböző közösségi programok várják majd a zarándok kispapokat. A délután négy órakor kezdődő nyilvános szentmisét Juliusz Janusz apostoli nuncius mutatja be. Végül útra bocsátó áldással és a nyíregyházi görög katolikus szeminárium által vezetett Akathisztosz (Dicsérőének Isten Szentséges Szülőjéhez) himnusszal búcsúznak a zarándokok a szent helytől: „Örvendezz, Anyaföld, mely a könyörület bőségét termed! Örvendezz, Asztal, mely az engesztelés nagyságát hordozod; örvendezz, mert a gyönyörűség mezejét teríted; örvendezz, mert a lelkek révpartját készíted! Örvendezz, közbenjárásnak kellemes tömjénje; örvendezz, egész világnak engesztelése; örvendezz, Istennek a halandókhoz való jóakarata! Örvendezz, halandóknak Istenhez való bizodalma; örvendezz, érintetlen Mennyasszony!”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .