Óriási Szent Charbel-szobrot állítottak Libanonban

Olaszországban, Cascia városában 2015 óta áll egy hatalmas, több mint hat méter magas Szent Rita-szobor. A „reménytelen ügyek védőszentjét” ábrázoló alkotást a város megrendelésére egy libanoni keresztény művész, Najef Alvan készítette, aki egy, a hazájából származó sziklatömbből faragta ki Szent Rita alakját. Most ugyanez a művész a libanoni keresztények számára is készített egy óriási szobrot – ezúttal a maronita szerzetesről, Szent Charbel Makhloufról.
Az áldást osztó szent szobra több mint huszonhét méter magas és hatvan tonna. Az alkotást egy család készíttette hálából, amiért fiuk a szent közbenjárására felgyógyult súlyos betegségéből – adta hírül a National Catholic Register, illetve az Aleteia katolikus portál.
A tizennégy éves Michel ­Salame 2016 nyarán fejfájásra panaszkodott. Szülei nem nagyon csodálkoztak, hiszen a fiú előtte a tűző napsütésben focizott. A fiú állapota azonban gyorsan romlott, görcs­rohamoktól szenvedett, és a homlokán egy daganat nőtt, amely ugyan nem volt rosszindulatú, de nagy kockázattal járt a műtétsorozat, amelynek során eltávolították. Az első beavatkozásra éppen Szent Charbel ünnepén került sor, majd néhány nappal később egy másik műtétet is elvégeztek. Michel apja, Elie Salame elmondta: „Imádkoztam, hogy ne legyen szükség a műtétre. De Szent Charbel üzenetet küldött nekem, hogy végezzék el mindkét operációt.”
A műtét sikeres volt, és Michel gyógyszeres kezelést is kapott. Most tizenöt éves, és egészséges. „Nem állíthatom, hogy csoda történt, azt sem, hogy nem, de az biztos, hogy Szent Charbel segített nekünk ebben a súlyos helyzetben” – nyilatkozott Elie Salame. A szoborral a család hálát ad a fiú gyógyulásáért.
A szobor megalkotásával a libanoni művészt, Najef Alvant bízták meg. „Csak azt akartam, hogy a szobor nagy és mindenhonnan jól látható legyen, amikor kivilágítják, így védelmezze Libanont és minden libanonit, bármely valláshoz tartozik is – mondta Elie Salame.”
Az óriási Szent Charbel-szobor Najef Alvan első, üvegszálból és műgyantából készült munkája. Azért választotta ezt az anyagot, mert a szobor így tartósan ellenáll a szélnek, az esőnek és a hónak az 1850 méter magasan fekvő Farajában.

Fordította: Szalontai Anikó
Forrás: Aleteia.org

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .