Ökumenikusan a katolicitásról

A találkozó a katolicitás egyházi összefüggéseit vizsgálta az egyházak közötti párbeszédben és gyakorlatban. A mintegy nyolcvan résztvevő között érdeklődők és különböző ökumenikus intézetek képviselői is jelen voltak. A hatnapos konferencia intenzív főelőadásokból és műhelyfeldolgozásokból állt.

Magyarországon az egységes ökumenikus tevékenység – melyet a II. vatikáni zsinat a Szentlélek kegyelmének tekintett – 1943-ban kezdődött meg, amikor a protestáns egyházak létrehozták a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsát, melyhez 1961-ben a magyarországi ortodox egyházak is csatlakoztak. Végső soron a kölcsönhatás eredményének tudható be, hogy az Egyházak Világtanácsának létrejöttével (1948) a római katolikus egyház is készen állt – a katolikus egyház látható keretein kívül is megtalálható, s Krisztus egyetlen egyházát építő „elemek és javak” felismerésével – az igazi katolicizmus megvalósítására, melynek végcélja a Krisztus által megfogalmazott „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21) újszövetségi gondolat.


A többnapos találkozón a tudományos előadások meghallgatása és az ismeretek bővítése mellett lehetőség nyílt az európai keresztény egyházak képviselőivel való személyes találkozásra, hitük és egyházfelfogásuk megismerésére is. A rendezvény idejére eső vasárnapon a résztvevők Veszprémbe, Balatonalmádiba és Pannonhalmára látogattak el. A kulturális kirándulás alkalmával képet kaphattak arról, hogy milyen élő értékek vannak hazánkban, melyeket a magyarországi egyházak képesek megőrizni és továbbadni.

Az ökumenikus társaság semmiféle végrehajtó szerepet nem tölt be, ezért könnyen és természetesen foglalkozhat akár nyílt kérdésekkel is, és gyakorolhatja a leendő egység feltételeit. A konferencia résztvevői többnyire lelkészek és tanárok, így a találkozók során megfogalmazott gondolatok közvetlenül juthatnak el Európa minden szegletébe és az ökumené kérdésével foglalkozó központokba. Nem várható azonnali és látványos változás, de Ferenc pápa kérésének megfelelően az evangelizáció új módszereit keressük, s ez a fórum minden téren megfelel ennek az elvárásnak és Krisztus szándéka megvalósulásának.

A tanácskozás végén az ökumenikus társaság tagjai döntöttek a következő találkozó helyszínéről. 2016-ban Finnország fővárosa, Helsinki várja majd a keresztény egység elkötelezettjeit.

a szerző 
az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .