Oda kell hallgatni

Nem új felfedezés volt ez, hiszen mindig csak az a tanítás számíthatott sikerre, mely tekintetbe vette tanítványai gondolkodását, kérdéseit, igényeit. Az egyház életében azonban újrafelfedezésnek számított. Karl Rahner megfogalmazása szerint az egyháznak egyenesen közösséget kell vállalnia a világgal, amelyben él, és olyan nyílt párbeszédbe kell kezdenie a világgal, aminek kimenetele előre nem rögzített. Az egyháznak állandóan figyelnie kell azt a világot, amelynek része. Az egyház igehirdetése lehetetlen lenne, ha nem hallgatna az emberi világra. Ahhoz, hogy közölni tudjon, be is kell fogadnia, mégpedig arra hallgatva, ami a világból felé árad, egy „idegen próféciára”, amiben egyébként éppúgy Ura jól ismert hangját ismeri fel.

 

S most Castelgandolfóban, a Ratzinger-tanítványok idei találkozóján Otto Neubauer osztrák vendégelőadó – sok más értékes gondolaton kívül – az új evangelizációval kapcsolatban ismét hangsúlyozta, hogy „meg kell újra tanulnunk odahallgatni”. Igehirdetésben, de családi körben is, esetleg kamasz fiunkkal beszélgetve meg kell értenünk problémáit ahhoz, hogy hitünket számára korszerűen megvilágíthassuk.

Meg kell értenünk, milyen mulasztásokat kell pótolnunk ahhoz, hogy különböző különleges téveszmék helyett lelki otthonra leljenek a hozzánk tartozók élő keresztény közösségekben. Esetleg milyen kérdéseket kell magunkban is tisztáznunk? Újra meg kell tanulnunk odahallgatni, hogy adni tudjunk.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .