Nogara bankár átutalásai

 

Amit azonban nemrég Patricia M. McGoldrick brit történész kutatásai felderítettek, azt aligha lehet az egyház ellen fordítani. A kutató tanulmánya a cambridge-i egyetem negyedévente kiadott The Historical Journal című szakfolyóiratában jelent meg, de tartalmát a Vatican Insider csak január 29-én, a L’Osservatore Romano cikke nyomán ismertette.


 

A brit kutató feltárta, hogy a vatikáni vagyonkezelő hivatal 1941-től 1943-ig nagy összegeket, több millió amerikai dollárt utalt át az Egyesült Államokba értékpapírokban, aranyban és más pénzügyi eszközök formájában az amerikai hadiipar támogatására. Ezekben az években – 1929-től 1954-ig – Bernardino Nogara olasz bankár állt a pápai vagyonkezelőség élén. Az átutalásokkal a Vatikán nem csupán humanitárius célokat szolgált, hanem – mint a brit országos levéltár titkosszolgálati anyagából kiderült – a Hitler elleni háborúban a szövetségeseket, nevezetesen a legfontosabb amerikai hadiipari cégeket kívánta támogatni. Nogara már korábban felvette a kapcsolatot vezető amerikai bankokkal, így az amerikai bankfelügyelet eltekintett a bankügyleteknél szokásos korlátozásoktól. Nogara természetesen XII. Piusz pápa rendelkezése szerint cselekedett.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .