„Nem diplomácia, nem technika – művészet”

Az ökumenikus párbeszédnek nincs alternatívája. „Az nem diplomácia, nem is technika, hanem a csalódások felülmúlásának, a bizalomépítésnek és a barátságok alakításának művészete. Egy jövőbeni, a szó eredeti értelmében vett ökumenikus zsinat előkészítése, amely csak az egyházak közötti teljes koinonia (közösség) helyreállításával végződhetne” – fogalmazott Kasper bíboros. Azt is hangsúlyozta: ez a párbeszéd nem csupán teológiai eszmecsere. Szükség van hozzá a barátság új jelképes és bizalmat keltő gesztusaira, kölcsönös látogatásokra, egymás mélyebb megismerésére. A nyugati egyház erősebben épült bele a római rend és jog gondolatvilágába, a keleti egyház „metafizikusabb-platonikusabb”. A keleti és nyugati kereszténység közeledését manapság a fokozódó szekularizáció és az iszlám előrenyomulása is sürgeti. Történelmileg a keleti egyházakkal folytatott ökumenikus párbeszéd a II. vatikáni zsinat szellemében és XXIII. János, valamint I. Athenagorasz pátriárka karizmatikus egyéniségében gyökerezik. „Számomra szinte csodának tűnik, hogy a különbözőségek ellenére az ókeleti egyházak az elszakadás 1500 éve alatt lényegében megőrizték az apostoli hitvallást és az egyház szentségi, apostoli struktúráját” – mondta Walter Kasper. A párbeszéd következő fontos kihívása a pápai primátus kérdése. Az ortodox egyházakkal az egyháztani egyezésekre már a 2007-es ravennai dokumentum rámutatott. A nemzetközi katolikus-ortodox bizottság következő, ciprusi ülése ennek nyomán folytatja a megbeszéléseket. Természetesen Cipruson nem várható még e témában áttörés – jegyezte meg a bíboros. „Róma nem kívánhatja Kelettől annak a primátusfelfogásnak az elfogadását, amelyet az első évszázadban fogalmaztak és éltek, az sem teológiailag, sem történetileg nem lehetséges.” A következő párbeszédek feladata az, hogy a primátus és szinodalitás (pápai elsőség és a szinódusi szervezet) ókeleti egymás mellé rendelésének modelljellegéből kidolgozzák a primátus modern értelmezését. A cél persze nem lehet egy „egységegyház”, illetve a nyugati jogrendszer Kelet által való átvétele vagy fordítva – mondta Walter Kasper salzburgi előadásában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .