Ne féljetek!

Fotó: Bertáné Pintér Katalin

 

A 2006-ban kezdődött építkezés 13 éven át tartott. A templom egyházmegyei és állami forrásokból, pályázatokon elnyert támogatásokból, a hívek adományaiból és munkájával, valamint önkormányzati és alapítványi forrásokból épült meg Gutowski Robert lengyel származású, Pátyon élő építész tervei alapján. 2007-től Zsolnay Béla plébános munkáját Harkai Gábor plébános vette át, ő irányította az építkezést, egészen a munkálatok befejezéséig.
A templomszentelési misén Spányi Antal püspök a homíliájában arról beszélt, hogy egy templom sok mindent megmutat: az adott kor felfogását Istenről, a világról és az emberről, a tervező szépérzékét, a templomot építők lelkiismeretességét. Ám a templom elsősorban Isten jele. Legmagasabb pontján a kereszt messziről vonzza az emberek tekintetét, és Istent hirdeti egy olyan világban, amely megfeledkezett Teremtőjéről.
„A templom nem pusztán egy épület, hanem Isten háza. A templomi kereszt arra hív bennünket, hogy jel legyünk a világban, megvalljuk a hitünket, és kiálljunk a keresztény kultúra mellett, akkor is, ha ez ma félelmetesnek tűnhet” – fogalmazott a főpásztor. Majd a templom védőszentjét, Szent II. János Pál pápát méltatta: Életével tisztán áll előttünk. Nem csak azok tudják ezt, akik a vele való találkozás élményét máig a szívükben őrzik. Személyisége és Istennek adott élete tiszteletet váltott ki hívőkből és nem hívőkből egyaránt. Emberi nagysága előtt fejet kell hajtanunk, mert Krisztus tanításának hiteles közvetítője volt. Apostoli útjait járva mindenkinek mindene akart lenni. Mosolyogva fordult mindenki felé, mindenkihez volt néhány bátorító, biztató szava. Ki ne emlékezne buzdítására, ki ne hallaná a lelkében újra és újra: Ne féljetek!”
A közösség- és templomépítés idejére esett II. János Pál pápasága, 2005-ben bekövetkezett halála, 2011-ben történt boldoggá avatása, majd oltárra emelése 2014. április 27-én, az isteni irgalmasság vasárnapján. A pátyi közösség a boldoggá avatást követően kérelmezte, hogy a nagy pápát védőszentjeként tisztelhesse templomában. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a lengyelországi látogatásáról Szent II. János Pál pápa vérereklyéjével tért haza, amelyet Stanisław Dziwisz, a Szentatya egykori személyi titkára, nyugalmazott krakkói érsek küldött az egyházközségnek.
A szentmise keretében Spányi Antal püspök keresztségünkre emlékezve vizet áldott meg, mellyel meghintette a közösséget, a templom falait és az oltárt, majd megkezdődött az ige liturgiája. Ezután a hívek elimádkozták a Hitvallást, és a Mindenszentek litániájával kérték Isten szentjeinek közbenjárását. Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének oltárba helyezése után a szentelési prefációt az oltár és a templom falainak megkenése követte. Ezután az oltáron tömjént égettek, majd a szentelés utolsó mozzanataként gyertyákat gyújtottak az oltáron. A szertartás végén elhelyezték az oltáron a terítőt, a díszítést, és a főpásztor meggyújtotta a húsvéti gyertyát. A szentmise az Eucharisztia liturgiájával foly­­tatódott. A szentáldozás után az Oltáriszentséget elhelyezték az új tabernákulumban.
A szertartás végén Soltész Miklós államtitkár átadta a közösségnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét, aki Krakkóból, Szent II. János Pál pápa szeretett otthonából üzent a jelenlévőknek. Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: akik templomot építenek, felismerik, hogy a kereszténységből fakadó tudás, erkölcs és hit megtartó erőt jelent. Tudják, hogy az önfeladás nem vezet sehova, és az erkölcs elvetése nem más, mint önpusztítás. Templomok százainak bezárása, mulatóvá vagy mecsetté alakítása olyan tett, amely a kereszténység megtagadását fejezi ki vagy a behódolást egy másik kultúrának. A pátyiak azonban más utat választottak; vállalták a két évtizeden tartó küzdelmet a templomukért – mondta az államtitkár. Majd hozzátette: a kormány 340 millió forinttal támogatta a templomépítést, de lélekkel csak a közösség töltheti meg az istenházát. Erre hívja az itt élőket a templom védőszentje, Szent II. János Pál is, aki „mindig lelki és fizikai közösségeket épített”.
Székely László, a település polgármestere elmondta: a templom a rendszerváltás óta folyamatosan növekvő pátyi római katolikus közösség állhatatosságának és kitartásának gyümölcse. Vizi István, a pátyi református gyülekezet lelkipásztora is köszöntötte a jelenlevőket, és egy vásárlási utalványt adott át Harkai Gábor plébánosnak, közössége nevében hozzájárulva ezzel a templom berendezésének költ­sé­geihez.
A szentmisén mások mellett részt vett Nav­racsics Tibor uniós biztos, Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő. A zenei szolgálatot a pátyi egyházközség kórusa látta el. Az ünnepség zárásaként Harkai Gábor plébános köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a templom építéséhez, majd az ünneplő közösséget agapéra hívta a templom melletti parkba.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .