A múlt értékeiből építjük a jövőt

Fotó: Lambert Attila

 

A Magyarok Nagyasszonya-templom oszlopcsarnokában 2005-ben emléktáblát állítottak az elhurcoltak előtt tisztelegve. A Tisztviselőtelep első kápolnája a Golgota-kápolna. A keresztútjának hatodik állomásán elhelyezett domborművön a hívő közösség ezzel a felirattal emlékezik az áldozatokra: „Jólesett a részvét könnye, nemcsak akkor, ott, Jeruzsálemben, hanem a mi történelmünk véres útjain is.” 2005 óta évről évre szentmisét ajánlanak fel a málenkij robotra és a Gulágra elhurcoltakért. A táblaállítást Vargha Miklós Péter plébános kezdeményezte, a táblát Oloffson Placid atya áldotta meg.
Krisztus király ünnepén megtelt az 1924 és 1931 között épült templom, amely Kismarty-Lechner Jenő tervei alapján készült klasszicizáló empire stílusban. A padokat megtöltő emberek között sokan voltak olyanok, akik a Gulágon elhunyt szeretteikre emlékeztek, és olyanok is, akik minden évben hálát adnak az onnan hazatért hozzátartozóikért.
Az emlékező szentmise főcelebránsa és szónoka idén Erdő Péter bíboros, prímás volt, a szertartáson a templom plébánosa, Vargha Miklós Péter kon­ce­leb­rált. A liturgián részt vett Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Sára Botond, Budapest VIII. kerületének alpolgármestere.
Köszöntőjében Erdő Péter a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapján úgy fogalmazott, Krisztus minden szenvedőhöz lehajol, hogy felemelje és az Atyához vigye. A bíboros felidézte a püspöki kar november 25-én véget ért vatikáni ad limina látogatásának emlékeit, és Ferenc pápa szavait tolmácsolta: a múltat nem eltörölni kell, hanem emlékezni rá, tanulni belőle, és értékeiből építeni a jövőt.
A főpásztor az evangélium nyomán az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására buzdította a híveket, majd arra biztatott, tegyük fel magunknak a kérdést: Mi hogyan néztünk azokra, akiket mellénk rendelt az élet? Észrevettük-e, kinek hogyan segíthetünk? Lássuk meg egymásban Krisztus arcát, és hálával, szeretettel, tisztelettel próbáljunk megtenni egymásért mindent, ami csak módunkban áll – mondta beszédében a főpásztor.
A szentmise végén Erdő Péter imádkozott az áldozatokért, majd a megemlékezés a templom oszlopcsarnokában elhelyezett emléktábla előtt folytatódott.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a Kárpát-medencéből közel nyolcszázezer magyar embert hurcoltak el a Szovjetunióba. Az, hogy nem pusztultak ott valamennyien, annak is köszönhető, hogy megtartotta őket a hitük, a családjuk és a hazájuk iránt érzett szeretetük. „Emlékezünk az elhurcolt áldozatokra, de azok szenvedésére is, akik itthon várták haza szeretteiket, semmit sem tudva róluk.”
A résztvevők az esemény végén elhelyezték mécseseiket és a megemlékezés koszorúit a templom falán lévő Gulág-emléktáblánál.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .