Mindszenty József bíborosra emlékeztek Bécsben

Az eseményen részt vett Perényi János,  Magyarország bécsi nagykövete; Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Mindszenty Alapítvány elnöke; ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatóhelyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója, valamint hívők nagy csoportja. Az eseményen közreműködött a Cantus Arcis kórus Dombó Dániel vezetésével.
Varga János, a Pázmáneum rektora köszöntőjében felidézte Mindszenty József hercegprímás alakját és erényeit. Idézte az idei esztergomi emlékmise szónoka, Snell György segédpüspök szavait: „Életszentsége a püspöki szolgálat hozta mérhetetlen szenvedésekben, megaláztatásokban teljesedett ki. Példakép ő mindnyájunknak: a hit, az önfegyelem, a másokért élő szeretet példája.” Emlékeztetett arra, hogy a hazáját elhagyni kényszerült főpásztort sokan tisztelik az osztrákok körében is. 2006 óta a bécsi irgalmasrendi kórház aulájában, kiemelt helyen áll Mindszenty Rieger Tibor által készített szobra. Talapzatán a Franz König bíboros, bécsi érsek által mondott temetési búcsúbeszédben elhangzott szentírási idézet olvasható: „Defunctus adhuc loquitur”, azaz: Hite által még holta után is beszél” (Zsid 11,4).
Varga János rektor szavait követően a Cantus Arcis kórus elénekelte Dombó Dániel Mindszenty József tiszteletére, erre az alkalomra írt, Ecce sacerdos magnus című művét.
Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg ünnepi beszédében hangsúlyozta: a magyar népnek, amelyet ezer éve Szűz Máriának ajánlottak, olyan közbenjárói vannak, mint a néhány napja boldoggá avatott vértanú pap, Brenner János, vagy Mindszenty József, akinek boldoggáavatási eljárása a döntő szakaszához érkezett. A Mindszenty Alapítvány elnöke beszédét a boldoggá avatásért mondott imával zárta.
A Pázmáneum rektora ezután felidézte Erdő Péter bíboros, prímás szavait, aki az idei Mindszenty-zarándoklat alkalmával bemutatott szentmise végén Brenner János boldoggá avatására, valamint VI. Pál ősszel várható szentté avatására utalva így fogalmazott: „A szentek egymással is közösségben vannak, ők már tudják, mi Mindszenty József életének summája, és már imádkoznak a boldoggá avatásáért.”
Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után a Boldogasszony anyánk és a Himnusz eléneklésével ért véget a megemlékezés.

Forrás és fotó: Collegium Pazmanianum

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .