Mindszenty József bíborosra emlékeztek Bécsben

Fotó: P. A.

 

Varga János rektor említést tett arról, hogy a bécsi irgalmasok kórházának aulájában 2005 óta áll a Mindszenty-szobor, de csak 2011-től tartanak megemlékezéseket a hercegprímás halálának napjához kap­csolódva.
Beszédében Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete, a Mindszenty Alapítvány megbízott társelnöke elmondta: „Mind­szenty bíboros boldoggá avatásának folyamata 1992-ben kezdődött el. Huszon­öt évi munka, adatgyűjtés és fordítás után több mint négyezer oldalnyi adat gyűlt össze, amit olasz nyelvre is le kellett fordítani. A négyezer oldalból összeállított nyolcszáz oldalas könyvet is benyújtották már a római Szentek Ügyeinek Kongregációjához. E testület vizsgálatai két, olykor három évig is eltartanak, így még várnunk kell egy ideig, mire Mindszenty bíboros életszentségét ünnepelhetjük” – fogalmazott a Mindszenty Alapítvány társelnöke.
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke beszédében emlékeztetett: Mindszentyt „latin-amerikai útja után a bécsi irgalmasrendiek kórházában műtötték meg, de az altatásból már nem ébredt fel”.
Varga László és Sapszon Ferenc Mindszenty-ének című művének elhangzása után a hercegprímás szobránál Perényi János, Magyarország bécsi nagykövete, Gulyás Gergely, Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend képviselete, a Kaláka Club nevében Wurst Erzsébet elnök és Karácsonyi Miklós alelnök, valamint a Páz­mán­e­um egykori és jelenlegi diákjai és munkatársai nevében Varga János rektor helyezték el koszorúikat.

Forrás: Varga Gabriella

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .