Mentőautókat küldött Etiópiába a Katolikus Karitász

Tadesse Eyassau több éve kapcsolatban áll a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezetével. Rajta keresztül jutott el a karitászhoz az etióp egészségügyi miniszter levele, amelyben az országában egyre romló egészségügyi helyzet miatt kért segítséget.
Dél-Szudánból, Szomáliából és Eritreából nagy hullámokban érkeznek Etiópiába menekültek, akik a terrorszervezetek tevékenysége miatt kényszerülnek elhagyni hazájukat. Az egyébként is rossz infrastrukturális körülmények között működő egészségügyre így még nagyobb nyomás nehezedik Etiópiában. A sürgősségi ellátást igénylő gyermekek, a súlyosan beteg idősek vagy a várandós nők – különösen a periférián élők – fokozott életveszélynek vannak kitéve, hiszen sokan közülük el sem tudnak jutni a kórházakba. Az utakon nem ritka jelenség a beteg rokonukat hátukon cipelő emberek látványa.
A helyzet javítására a Katolikus Karitász két használt mentőautót vásárolt az Országos Mentőszolgálattól, amelyekre a Pirelli cég felajánlásának köszönhetően új gumiabroncsok kerültek. A több mint kétmillió forint értékű adományt november 12-én tették konténerbe, és indították útnak Etiópiába, Tigré tartományba, ezzel segítve a betegek gyorsabb ellátáshoz jutását. A mentőautók mellett nagy mennyiségű felnőtt- és gyermekruházat is került a konténerekbe.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .