Megrendülten a csoda előtt

Az ünnepségen részt vett Alberto Bottari de Castello, Magyarország apos­toli nunciusa, Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, több hazai és külföldi püspök, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Soltész Miklós nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke. A szertartás alatt a máriapócsi könnyező Mária-ikon országjáró körútja során éppen Hajdúdorogon vendégeskedett. Sandri bíboros köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a met­ro­pó­lia létrejötte után a magyarországi görögkatolikus egyház már nem az Esztergom–budapesti főegyházmegye leányegyháza, hanem testvéregyháza. A metropólia szó ugyanakkor anyaváros jelentéssel bír, amely jól kifejezi az egyház szándékát: miként az anyaságnak, úgy ennek is mély és elkötelezett szolgálatnak kell lennie. Beszédét követően Sandri bíboros az új érsek-metropolitának átadta Ferenc pápa ajándékait: egy kelyhet és egy diszkoszt az eucharisztikus egység jelképeként, valamint a családszinódus ezüst emlékérmét, utalva a magyarországi görögkatolikusok új, nagy családjára.

 

Kocsis Fülöp érsek-metropolita elmondta: e csoda előtt még mindig megrendülten áll az egész görögkatolikus egyház, s kiváltképp ő maga, aki néhány éve még egyszerű, elvonult szerzetesi életre vágyott, most pedig e történelmi pillanatban Magyarország első görögkatolikus metropolitájaként szolgálja majd egyházát. Hozzátette: még nem tudja pontosan, mi vár rá, de készen áll a feladatra: „Az én égi édesanyámat követem ebben, aki az örömhírvétel pillanatában még kevésbé értette az eseményt, látta a jövőt, mégis azt mondta: »Legyen nekem a te igéd szerint.«” Ugyanakkor hangsúlyozta, senki nem gondolja, hogy ügyes taktikai vagy diplomáciai lépések állnak a metropólia megalakulása mögött. Sokkal inkább a háromszáz évvel ezelőtti eseményekhez mérhetők a történtek: akkor kegyhellyé lett Máriapócs, most metropóliává Hajdúdorog.

Döntésével Ferenc pápa egyházmegyei rangra emelte a Miskolci Apostoli Exarchátust, és első püspökének Orosz Atanázt nevezte ki. A Hajdúdorogi egyházmegyéből leválasztott területből megalapította továbbá a Nyíregyházi egyházmegyét, és apostoli adminisztrátorává Orosz Atanázt nevezte ki. Magyarországon eddig a görögkatolikus egyház számára két egyházkormányzati egység állt fent: az 1912-ben alapított Hajdúdorogi egyházmegye, illetve a Miskolci Apostoli Exarchátus. Az előbbit Kocsis Fülöp püspök, az utóbbit Orosz Atanáz püspök-exarcha vezette. A mostani ünnepi kihirdetést a későbbiekben az érsek-metropolitiai beiktatás további lépései követik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .