Megérintette az emberek szívét

A hétköznap ellenére a hívek sokaságával megtelt bazilika mutatta, hogy Benedek pápa „áradó szeretete megérintette az emberek szívét, kicsikét és nagyokét egyaránt” fogalmazott a megyés püspök. Személyes hangú beszédében hozzátette: „Magam sem felejtem el találkozásunkat, most is magamon érzem szeretetet sugárzó tekintetét, a másik ember felé egészen odaforduló figyelmét.”


Spányi Antal püspök a pápa lemondásával kapcsolatban kiemelte: ezzel is a hitéről tett tanúságot. „Csodáltuk II. János Pál hősies szenvedését, melyet megmutatott a világnak, de csodálnunk kell XVI. Benedek hitét is, aki az imádság erejével, alázattal, a világtól való elvonultsággal is szolgálja a hívők közösségét, az egyházat.”

A megyés főpásztor a szentmise végén arra kérte paptestvéreit, hogy imádkozzanak az új egyházfőért, különösen is a konklávé, a pápaválasztó bíborosi testület ülése alatt. Kérte azt is, hogy a vasárnapi szentmiséken a hívek könyörgésében az egyházmegye valamennyi templomában a következőképpen imádkozzanak az új pápáért: „Kérünk, áraszd ki Szentlelkedet az egyház bíborosaira, hogy örök Igédre figyelő szívvel válasszák meg Róma új püspökét, akit a te szereteted ajándékoz nekünk. A Szentlélek bölcsessége jelölje ki személyét, és erősítse meg szent szolgálatát.”
Fotó: Berta Gábor

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .