Liturgia: Liturgikus lexikonok magyarul

A szerkesztők a lexikon célját abban látták, hogy a hitet keresők útjának nagy akadálya, hogy valójában nem tudnak belekapcsolódni abba a liturgikus életbe, amelybe annyira kívánkoznak. A nehézség oka, hogy voltaképpen a nyelvi problémán túl, nem ismerik a liturgia gazdag forrásait, szimbólumait és tanítását. Bár akkoriban már kiváló szakkönyvek, kétnyelvű liturgikus füzetek és könyvek is megjelentek magyar nyelven, mégis, a gyors információszerzést segítendő egy lexikon hasznára lehet a katolikus hívőnek. Valóban, nagy segítség volt e könyv, mert a liturgikus mozgalmak tevékenysége egyre hatásosabbá és eredményesebbé vált abban a korban. A gazdag liturgikus „gyümölcsök” ismertetésére e pár sorban nincs lehetőségünk.

Az idő azonban haladt, és az egyház életében sok változás történt, amelynek következtében XXIII. János pápa 1959-ben meghirdette a II. vatikáni zsinatot. Ennek egyik dokumentuma a liturgikus élet szinte valamennyi kérdésében irányelveket fogalmazott meg, melyeknek megvalósítása a következő évtizedek feladata lett. A számos változás miatt megérett a helyzet arra, hogy ismét egy Liturgikus lexikon készítésével siessünk a magyar egyház segítségére. Így készült el annak a Bíró Lucián bencés atyának a biztatására az új lexikon, aki Kühár és Radó rendtársait annak idején az első lexikon elkészítésére biztatta.

Arató Miklós Orbán ciszter szerzetessel, néhány munkatárs bevonásával többéves munkával készítettük el a lexikont, amely 1990-ben jelent meg. Simon András grafikái és fotók igyekeztek közel hozni az olvasókhoz a liturgia gazdag kincsestárát. A lexikon nagyon gyorsan elfogyott, és az újabb változások is igényelték a második bővített kiadást. Az új kiadás előkészítésébe már fiatal munkatársat is bevontunk, és a tervünk az volt, hogy időközben több római liturgikus végzettséggel rendelkező fiatal pap és szerzetes munkásságát is felhasználva előkészítsünk egy olyan lexikont, amely sokkal több tudnivalót tartalmaz.

Amikor 1986-ban intenzíven megkezdtük a munkálatokat, a kiadó által meghatározott terjedelmen belül nem valósulhatott meg eredeti elképzelésünk, hogy történelmi visszatekintés is szerepeljen a legfontosabb szócikkeknél. Így, bár szerényebb, de azért hasznos könyv készülhetett. Azóta is egyre jobban tapasztalva a papság és a hívek igényeit, számos liturgikus, tudományos és népszerűsítő kiadvánnyal rendelkezik a magyar egyházi irodalom.

Egy héttel ezelőtt a Sapientia szerzetesi főiskolán mutatták be Rupert Berger professzor németből magyarra fordított Pastoralliturgisches Handlexikon című művét. A több kiadást megért, folyamatosan bővülő lexikon a német nyelvterület egyik legjelentősebb kiadványa. 2005-ben is megjelent egy bővített kiadása.A lexikon ismertetésére, bemutatására és szakmai jelentőségére a későbbiekben még visszatérünk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .