„Lelkesedni a nagy feladatért”

Püspök úr Temesvárról érkezett Nagyváradra. Mennyire ismeri az egyházmegyét, amelyet kormányozni készül?
– A kinevezésem óta eltelt idő alatt igyekeztem megismerni, de az egyházmegye igazi megismerése ezután következik. Természetesen ahhoz, hogy munkámat hatékonyan ki tudjam fejteni, bele kell hogy lássak mindabba, ami az egyházi jelenlétet illeti Váradon.

Mit tart a legfontosabb feladatának?
– Az első a lelkipásztori munka jó megszervezése. Itt nemcsak a papokra gondolok, hanem a laikusok megszólítására is, akik a pasztorációs munkában nagy segítségünkre lehetnek. Nagyon fontos az ifjúsági munka is, ezt már Temesváron is tapasztaltam: az ifjúságot nevelve a jövőt biztosítjuk. Ebbe a munkába sosem szabad belefáradni. Ugyancsak nagyon fontosnak tartom, hogy folytassam elődömnek az elvett javaink visszaszerzéséért indított küzdelmét.

Ha már restitúcióról van szó: mik a tervei a püspöki palotát illetően?
– A püspöki palota immár nemcsak papíron az egyházé, hanem itt működnek a püspöki hivatal irodái, és a püspök is itt lakik. Idejében szeretném a leendő munkatársaimmal együtt átgondolni ennek az épületnek a jövőjét, hogy ne csak egyszerű rendeltetést találjunk a termeknek, hanem – amint az régebben is volt – újra az egyházmegye szimbólumává válhasson. Célunk, hogy itt, a bazilika közelében dobogjon az egyházmegye szíve, azaz mindaz, ami a múlthoz, jelenhez és jövőhöz tartozik, otthonra találjon itt. Úgy is mondhatnám: a múlt kincseit a falak között megőrizve építjük a jövőt.

Püspöki jelmondata: „Erősítsd hitünket.
Miért éppen ezt választotta?
– Teljesen váratlanul ért a püspöki kinevezés, így hát – akár a próféta -, először megpróbáltam kibújni a feladat alól. Másrészt eddigi munkám tapasztalata azt bizonyítja, hogy a mai világban csak nagyon erős hittel és meggyőződéssel lehet hitelesen hirdetni az evangéliumot, ezért állandóan szükség van a hitbeli megerősödésre. És természetesen Szent Lászlóhoz is fűződik a választás, aki a hit bajnoka volt, és akinek a pártfogását kérem püspöki szolgálatom során.

Püspök úr még nincs negyvennégy éves, így pillanatnyilag Ön a legfiatalabb katolikus megyés püspök az egész világon. Tart-e attól, hogy esetleg nehezebben fogják emiatt elfogadni?
– Számomra ez nem újdonság: amikor általános helynökké neveztek ki Temesváron, akkor is én voltam a legfiatalabb az egész régióban. A fiatalság előny is lehet, de sokszor nehézséget is okozhat. A lényeg, hogy az emberben tudatosuljon: nagy feladatot bíztak rá, és ennek minden erejével és képességével igyekezzék megfelelni. Ha az ember lelkesedni tud a nagy feladatok vállalásában és teljesítésében, akkor az időközben adódó nehézségek eltörpülnek, és szép eredmények születnek. Ezért bizalommal tekintek a jövő felé, bízom benne, hogy lesznek mellettem olyan emberek – fiatalok és idősek egyaránt -, akik segítségükkel, tapasztalatukkal támogatni fognak az előttem álló munka teljesítésében.

Az új főpásztor

Böcskei László pápai prelátust, temesvári székesegyházi kanonokot, általános helynököt 2008. december 23-án nevezte ki nagyváradi püspöknek XVI. Benedek pápa, miután elfogadta Tempfli József megyés püspök lemondását. Az új püspök 1965. július 11-én született, és 1990. június 24-én szentelte pappá Kräuter Sebestyén egykori temesvári megyés püspök. Böcskei László előbb püspöki titkárként dolgozott Temesváron, majd Roos Márton püspök általános helynökévé nevezte ki 1999. augusztus 28-án.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .