„Küldjön egy hírt, egy fotót!”

Szent Vendel tisztelete

Göllén Szent Vendel napja úgynevezett fogadott ünnep. 1754-ben marhavészjárvány volt, mely megtizedelte a jószágállományt. Őseink ekkor határozták el, hogy Szent Vendel tiszteletére a temetőben előbb fogadalmi keresztet emelnek, majd később, 1765 táján fából ácsolt kápolnát is építettek ide. A ma is meglévő kápolna 1887-ben készült, azóta többször is restaurálták. Legutóbb 2004-ben, amikor a település szülötte, Fekete István író és felesége, Piller Edith újratemetésére került sor, akik ott pihennek a kápolna tövében.

Kétszáznegyvenhét éve minden év október 20-án ott mutatnak be szentmisét. Az emlékhely a gölleiek és az idei évtől a környező falvak lakóinak is zarándokhelyévé vált. A szentmise után a falu temploma mellett felavatták vitéz Varga Károly szentgáloskéri fafaragó művész Szent Vendel-szobrát.

Bodó Imre

Jótékonysági est

A daruszentmiklósi katolikus közösség templomot építtet. Ehhez a célhoz szerettünk volna mi, előszállásiak is hozzájárulni. Gajdó András tanár lelkes szervezésének köszönhetően jótékonysági est volt településünkön. A fellépők szinte minden korosztályból képviseltették magukat. Volt néptánc, vers, ének, népdalcsokor, próza. A lányom egy képet ajánlott fel, a férjem készítette a kis templomot, amelybe az adományt gyűjtöttük. A műsor végén Farkas Imre polgármester a megvásárolt képet odaajándékozta Rauf Norbert daruszentmiklósi polgármesternek. Az összegyűlt adományt a templomépítés javára ajánlottuk fel. Talán csepp a tengerben, de szívből kívánjuk, hogy minél előbb felépüljön a daruszentmiklósiak temploma.

Kerlang Ferencné

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .