Könyvespolcra: Isten Igéje – tűz

Ő az, aki az élet szintjére hozza az Isten és az ember közt zajló párbeszédet. E mű elmélkedés arról, hogyan éljük az evangéliumot – az örök Ige fényénél – a maga végtelen gazdagságában és erejében. A Szentírás és az egyházatyák tanítása alapján teológiai mélységgel szól az Igéről Jézus igéiben, az Ige és az Eucharisztia kapcsolatáról, a miatyánkról mint az evangélium foglalatáról, az új parancsról, melyet az evangélium szívének nevez, Jézus kiáltásáról a kereszten, mely az Ige tökéletes feltárulása, valamint Máriáról, aki az Ige ikonja. Fölfedezteti az olvasóval, hogy az életszentség ma is elérhető cél, amelyhez létezik egy egyszerű, mindenki számára járható út: az Ige, mely életet ad, és amelyet élnünk kell, „hogy azzá az »igévé« váljunk, melyet Isten végtelen szeretetében öröktől fogva kimondott Fiában, mely létünk legmélyebb valósága”

Az Ige szolgálatában Krisztust adhatjuk a világnak, mint Mária, aki örökre ragyog, mint a népek világossága. A szerző, Fabio Ciardi a Szeplőtelen Szűz Missziós Oblátusai (OMI) szerzetesrend tagja. 1948-ban született Pratóban (Olaszország). Teológiai tanulmányait Torinóban, majd a római Pápai Lateráni Egyetemen végezte. A római „Claretianum” szerzetesi teológiai intézet professzora, valamint a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának tanácsadója. Az Unità e Carismi (Egység és karizmák) című lelkiségi folyóirat főszerkesztője.

(Fabio Ciardi: A te Igéd tűz – Új Város, 2008. A könyv 1500 Ft-os áron kapható. Megrendelhető az ujvaros.konyv@fokolare.hu e-mail címen.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .